Megújultak az iskolai napközik
Megújult a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola napközije az intézmény mindkét épületében.
1.400 000 dinárt biztosított a korszerűsítésre a Magyar Nemzeti Tanács a magyar kormány, a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából – ismertette Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke a helyszíni látogatás során.
– Okostáblát, kivetítőt, hordozható számítógépet, okostelevíziót, játékokat (például a nagyon népszerű csocsót, babzsákokat, jatszószőnyegeket, puzzle-t stb.) rajzeszközöket vásároltunk. Több mint száz család veszi igénybe a szolgáltatást, mely a szülők számára azért fontos, mert a tanítási idő előtt és után is biztonságban tudhatják gyermeküket, akikkel szakemberek foglalkoznak, emellett az étkezés is biztosított. Azt látjuk, hogy az oktatási reform keretében egyre nagyobb teret kap a napközis foglalkoztatás, az egész napos iskola és az egy váltásos oktatás. Ez egyre népszerűbb, egyre többen használják ki ezt a lehetőséget, ebben az intézményben pedig évek óta megvalósul.
– Nagy öröm számunkra, hogy a Magyar Nemzeti Tanács gondot visel a napközik felújításáról – nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. – A gyerekek új játékokhoz és korszerű tanulási eszközökhöz jutottak. Mindazok a gyerekek, akik napközibe járnak, tehát hosszabb időt töltenek az iskolában, nem csak az oktatásra járnak be, hasznosan tudják eltölteni az időt. A kezdeményezés iskolafejlesztési, pedagógiai és közösségmegtartó programként is hasznos.
– Ebben a forráshiányos időben minden támogatás jól jön, és nagyon hálásak vagyunk, hogy az MNT meghallgatott minket és ezt a kérésüket. Nagyon fontos számunkra, hogy a napközi meg tudott újulni és a napközi által kínált lehetőségek egyre népszerűbbek, hiszen plusz tartalmakat, hozzáadott értékeket tudunk adni a gyerekek tanulásához, munkájához – fogalmazott Szepesi Zoltán igazgató. – Nagy segítség a szülőknek is, hogy ez a napközi működhet. A magas szintű pedagógiai munka mellett a korszerű körülmények is fontosak. Nem elhanyagolható az sem, hogy így a gyerekek nem csak osztálytársaikkal találkoznak, hanem más korosztállyal is, és együtt vannak a szerb és a magyar tagozatokra járók. Meghaladja a százat az érdeklődők száma, de a körülmények miatt most ténylegesen kevesebben lehetnek a helyiségben.
Bővebben:
Új játék és oktatási felszerelés
Örülhetnek a magyarkanizsai napközis gyerekek
Minőségi napközis szolgáltatás
Megújult a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola mindkét épületének napközije
Megújult a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola mindkét épületének napközije