A körzeti hulladéktárolóba látogattak el az önkormányzat munkatársai

2021.05.17.
 

A magyarkanizsai Községi tanács és a képviselő-testület tagjai ellátogattak a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft.-be, hogy megismerkedjenek a hulladékgazdálkodási folyamattal. Lackó Róbertet, a KKT elnökét, a látogatás szervezőjét és munkatársait dr. Gligor Gellért, a hulladéktároló megbízott igazgatója fogadta, aki kollégáival együtt bemutatta, miként zajlik a hulladékgazdálkodási munkafolyamat.

A hulladéktároló jelenleg hat községgel működik együtt, az igazgató elmondása szerint Magyarkanizsával nagyon jó a kapcsolat.

A beérkező hulladékot először mechanikai úton megtisztítják a hamutól és az egyéb szennyeződésektől, majd szelektálják. Egyelőre a szemét 5-10 százalékát tudják újrahasznosítani a válogatás után. A cél, hogy ez a százalék minél nagyobb legyen, mutatott rá Gligor.

Az igazgató szerint számítanak az önkormányzatok segítségére a polgárok környezettudatosságának a növelésében, a szelektív hulladékgyűjtés ugyanis nagyban megkönnyítené a szeméttel való gazdálkodást, illetve az újrahasznosítást. Mire ennek megteremtődnek a műszaki feltételei, addig párhuzamosan nagy hangsúlyt kell fektetni a lakosság tájékoztatására is. Kiemelten fontos a gyerekek környezettudatos nevelése – hangsúlyozta az igazgató.

Bővebben:


A körzeti hulladéktárolóba látogattak el a magyarkanizsai önkormányzat munkatársai

A magyarkanizsai önkormányzat munkatársai a körzeti hulladéktárolóba látogattakA magyarkanizsai önkormányzat munkatársai a körzeti hulladéktárolóba látogattak