Polgármesteri fogadás horgosi asztaliteniszezőknek
A horgosi Asztalitenisz Klub lánycsapata – Folberth Julianna, Erdélyi Blanka, Móra Réka és File Lara – az Újvidéken megrendezett országos versenyen második helyezést ért el. Az ezüstös lányokat fogadta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester. A sportolókat a klub elnöke, Dávid József és edzőjük, Rekecki Titusz kíséri el a június 9-én megtartott fogadásra.
A lányok elmesélték a polgármesternek, hogy ez már nem az első sikerük. Az újvidéki országos versenyen most ezüstérmesek lettek, a vajdasági ligában is második helyet szereztek, Szegeden pedig vigaszágon harmadik helyezést értek el.
Rekecki Titusz edző elmondta, hogy nagyon erős volt a mezőny a versenyen, hisz olyan klubok képviseltették magukat, amelyek hosszú ideje vannak jelen az asztalitenisz sportban, s nagy tapasztalattal rendelkeznek, s a legjobb edzők foglalkoznak a versenyzőkkel.
A horgosi gyerekek Rekecki Titusz szerint nagyon tehetségesek, s érdemes az edzésükbe még több munkát befektetni, hogy ezen a szinten maradhassanak, sőt, még jobb eredményeket érhessenek el.
Fejsztámer Róbert polgármester gratulált a sikerhez, és kifejezte örömét, hogy már ilyen fiatal sportolók is ilyen szép eredményeket érnek el országos versenyen.
- Annak is örülök, hogy nemcsak Magyarkanizsán, hanem a falvakban is vannak olyan sikeres sportklubok, amelyekben a versenyzők tartományi vagy országos eredményeket tudnak elérni. Bízom benne, hogy majd a további eredmények is azt bizonyítják, hogy jó az önkormányzat sporttámogatási politikája. Megéri a 35 sportegyesületnek pénzügyi támogatást biztosítani, mert ezek a klubok nevelik a fiatalokat az egészéges életmódra, a csapat- és versenyszellemre. Bízom benne, hogy ezek a fiatal sportolók az élet más területein is megállják a helyüket - mondta a polgármester.
Dávid József, a horgosi Asztalitenisz Klub elnöke azt is elárulta, hogy mi a mostani siker titka:
- Az elmúlt félévben a klub egy magasabb szintre lépett. A klub vezetése és az edzők úgy döntöttek ugyanis, hogy egy komolyabb edzésprogramot vezetünk be. Ez azt jelenti, hogy ötnapos edzések vannak, két licences edzőnk is van, s meg is lett mindennek az eredménye. Nagyon ügyesek és céltudatosak a fiataljaink, bár sokszor fáradtak. Bízom benne, hogy az eredmény, amit most elértek, erőt ad nekik, hogy folytassák azt az edzést. Biztos vagyok benne, hogy ezután még jobb eredmények következnek akár a vajdasági ligában vagy országos szinten, egyéni és csapatversenyekben is.
Fejsztámer Róbert polgármester a fogadás végén ajándékkal lepte meg a csapat tagjait, illetve a klub képviselőit.
Bővebben:
Asztalitenisz: Jól szerepeltek a horgosi lányok az országos csapatbajnokságon
Polgármesteri fogadás a horgosi ezüstös pingpongos lányoknak
Sikert arattak a horgosi asztaliteniszezők
A horgosi Asztalitenisz Klub lánycsapa országos versenyen második helyezést ért el