Elbírálták a művelődési egyesületek pályázatait

2021.06.17.
 

Magyarkanizsán ismertették az idei, az önkormányzat által támogatott művelődési pályázatok eredményeit. Fejsztámer Róbert polgármester sajtótájékoztatón elmondta, hogy a művelődési egyesületeknek kiírt kulturális pályázat kapcsán 20 szerződés megkötésére kerül sor.  

- Összesen 1,4 millió dinár értékben osztottunk ki pályázati eszközöket működésre és eszközbeszerzésre, amit a községben működő művelődési egyesülete kaptak. Ezt azért emeltem ki külön, mert az elmúlt időszakban egyrészt az egyházi szervezeteknek is aláírásra kerültek a pályázatai, a civil szervezeteknek a támogatásai nagyrészben már kiutalásra is kerültek, most pedig elérkeztünk a művelődési egyesületekig - magyarázta a polgármester, aki megragadta az alkalmat, hogy felhívja a községben működő civil szervezeteket és művelődési egyesületek vezetőinek a figyelmét arra,  hogy hamarosan ki fogják írni második körben is a pályázatokat mindkét kategória számára.  

- Emlékeztetnék, hogy egy hónappal ezelőtt, amikor kiírtuk a civil szervezetek és művelődési egyesületek pályázatait, már volt szó arról arról, hogy egy második körös felhívást is közzé teszünk akkor, amikor az országos járványügyi intézkedéske lehetővé teszik a rendezvények megtartását. A biztonsági intézkedések enyhítése az elmúlt napokban megtörtént, így nagy valószínűséggel a nagy rendezvényeinket is meg tudjuk majd tartani a nyár folyamán. Mivel a községben megrendezésre kerülő 300 rendezvény nagy részét civil szervezetek és művelődési egyesületek szervezik, ezért magát a támogatást is ők kell, hogy megkapják. Olyan önkormányzati döntés született tehát, hogy az elkövetkező hetekben kiírásra kerül a civil szervezeteknek és művelődési egyesületeknek a második körös pályázati felhívás. Szeretném tehát mindenki figyelmét felhívni arra, hogy figyelje az önkormányzati honlapot, figyelje az értesítéseket.  

Fejsztámer Róbert elmondta, hogy ez a pályázat az előzőhöz képest nem működésre és eszközbeszerzésre lesz megjelentetve, hanem rendezvényszervezésre. Mindazok jelentkezhetnek tehát, akik a nyár vagy az ősz folyamán, illetve az év végéig valamilyen rendezvényt szeretnének megszervezni.  Erre az önkormányzati költségvetésből nagyjából akkora eszközt tartalékoltak, mint amennyi az első körben is rendelkezésre állt a működésre és eszközbeszerzésre.  

- Mind a 9 helyi közösségünkben, ami felöleli mind a 13 települést, működik művelődési egyesület.  Természetesen vannak kisebb és nagyobb egyesületek is. Ezek alapján lett elosztva a támogatás is. Mindenképpen azt mérlegeltük, hogy melyek azok az egyesületek, amelyek saját székházzal rendelkeznek, s ott őket terhelik a működési költségek. Azt ugyanis tudni kell, hogy az önkormányzatnak külön forrása van, amit éves szinten automatikusan biztosít azoknak a művelődési egyesületeknek, amelyek a regisztrált művelődési épületek helyiségeiben dolgoznak Ezekben az esetekben a rezsiköltségeknek az 50 százalékát mi automatikusan fizetjük. Vannak azonban olyan művelődési egyesületek, amik nem önkormányzati épületben kapnak helyet, vagy nem klasszikus értelemben vett művelődési házban fejtik ki tevékenységüket. Mivel azonban nekik is vannak rezsiköltségeik, őket külön pályázatokon keresztül támogatjuk.  

Ami a támogatás nagyságát illeti, az attól is függ, hogy mennyi tagot számlál az egyesület, milyen előadásaik vannak, mennyire szerteágazó a működésük, illetve, hogy községen kívülre kiterjed-e a működésük, azaz járnak-e versenyekre, van-e valamilyen együttműködésük, akár határon innen vagy túl, magyarázta a sajtótájékoztatón a polgármester.  

- A támogatási összegek nagyságában 30-40 ezer dináros különbségekről is beszélhetünk a működés esetén, de amikor ehhez hozzáadódnak a rendezvényszervezési támogatásaink is, akkor az egyesületek között 100-150 ezer dináros különbségek is megjelennek, de természetesen annak függvényében, hogy ki mekkora rendezvényt csinált és mennyit.  

A polgármester szerint emiatt van az, hogy egy kicsit összetettebb ezeknek a pályázatoknak az elbírálása. Bízik azonban abban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is mindenki megtalálja majd a maga helyét a pályázati rendszerben. 

Bővebben: 


Művelődési egyesületeket támogat Magyarkanizsa

Húsz művelődési egyesület működését támogatják Magyarkanizsán

Az idei művelődési támogatásokról, amelyeket az egyesületek a nyílt pályázaton értek el




Fotó: Puskás Károly