Elfogadta a tavalyi zárszámadást a községi képviselő-testület

2021.06.25.
 

Megtartotta IX. ülését a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület. Miloš Kravić az Aleksandar Vučić – A gyermekeinkért képviselőcsoportja, és Pletikoszity Tibor a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportja nevében sajtótájékoztatón értékelték az ülést. 

Miloš Kravić elmondta, az ülés rövid és lényegre törő volt, tekintettel az időjárási viszonyokra. Az ülésen rendeletjavaslatot fogadtak el a polgári védelem Magyarkanizsa község területén való megszervezéséről és működéséről. A társadalmi szerveződés a polgárvédelmen alapul, aminek célja az emberi erőforrások és anyagi javak védelme. Visszatérés ez bizonyos értelemben a régi időkre, amikor rendkívüli helyzetekben fel kellett tartóztatnia a polgárvédelemnek az első csapást, hogy megóvja a vagyont és a polgárok biztonságát.

Napirendre került a rendelettervezet a 2020. évi magyarkanizsai községi költségvetés zárszámadásáról. Miloš Kravić ennek kapcsán kiemelte: a 2020-as év a pandémia miatt nagyon nehéz volt, a helyzetből kifolyólag többletköltségek keletkeztek, amik a költségvetésre is kihatottak. A község azonban a járványból adódó minden kötelezettségének eleget tett. A büdzsé bevételi oldalán 904 millió dinár szerepelt, a kiadásin pedig 934 millió. A 30 milliós különbséget sikerült lefedni. Beruházásokra 210 millió dinár jutott, ami figyelemre méltó, s az is, hogy megvalósult a szennyvíztisztító projekt is. Sikerült pénzt biztosítani a községi alapítású művelődési és oktatási intézményeknek is, a felsőbb hatalmi szintekről 132 millió dinár érkezett a pályázati projektekre. Az energiatakarékossági hatékonyság növelésének köszönhetően az elkövetkező időszakban kevesebb pénzt kell majd költeni például fűtésre, hangsúlyozta Miloš Kravić.   

Pletikoszity Tibor elmondta, a jogszabályok változása miatt kellett módosítani a rendeletet a polgárvédelemről. A község területén eddig is voltak már rendkívüli események, előfordult árvíz, szárazság, migránsválság. Ezek kezelését kellett összehangolni a törvényekkel. A rendelet biztosítja, hogy mindenki tudja a feladatát, hogy minden olajozottan tudjon működni, hogy a község polgárait és javait megóvhassák a csapásoktól. 

Elfogadtak egy rendeletet Мagyarkanizsa település általános szabályozási tervével kapcsolatban. Erre pályázatok megvalósíthatósága miatt volt szükség, magyarázta Pletikoszity. 

Elfogadták a 2020-as évi zárszámadást és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is. A járvány ellenére a költségvetés biztosítani tudta az intézmények számára a folyamatos működést, illetve támogatta a civil szervezeteket, a mezőgazdasági termelőket, a közmunkaprogramokat, az úthálózat és a közterületek karbantartására is jutottak eszközök. 

A képviselő-testületi ülésen támogatták a javaslatot, amely Magyarkanizsa község regionális és kisebbségi nyelvek helyi chartájával kapcsolatos. Ilyen javaslatot Szerbiában először községünkben fogadtak el, hívta fel rá a figyelmet Pletikoszity Tibor hozzátéve, hogy a javaslat a magyar nyelv hivatalos használatára is vonatkozik.  A javaslat teljes kidolgozása a Magyar Nemzeti Tanács és a strasbourgi Európa Tanács szakértőivel fog megtörténni. A döntés összhangban van a Szerbiában 2005-ben elfogadott törvénnyel.

Bővebben:


Magyarkanizsai Községi Képviselő-testülete elfogadta a nyelvi chartát

Magyarkanizsán elfogadták a regionális és kisebbségi nyelvek helyi chartáját




Fotó: Puskás Károly