Magyarkanizsán átadták a Vajdasági Birkózóakadémiát

2021.07.23.
 

Július 22-én, a nándorfehérvári diadal emléknapján, Magyarkanizsán átadták a Vajdasági Birkózóakadémia épületét. A modern kor követelményeinek megfelelő, a sportolók fizikai és szellemi felkészüléséhez méltó körülményeket biztosít az intézmény, hangoztatták többen is a megnyitón. 

Az épület a magyarkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 1 milliárd 273 millió forintos támogatásával jött létre. Az akadémia épületének területe mintegy háromezer négyzetméter, az épülethez a 800 négyzetméteres sportcsarnok mellett 49 ágyas kollégium, valamint irodahelyiségek, orvosi szoba és konditerem tartozik. Az alapkövet 2019 októberében rakták le, s nem egész két év alatt elkészült az objektum, már csak az udvar rendezése van hátra. 

Az átadóünnepségen jelen voltak a szerb és magyar politikum, a közélet, az egyházak képviselői, a birkózósport több neves személyisége és bajnoka. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke, Željko Trajković, a Szerb Birkózó Szövetség elnöke, Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet, Csallóközi Eszter szabadkai magyar főkonzul, Pásztor István, a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Binder Aranka bronzérmes olimpiai céllövő, aki a tartományi kormányt képviselte, Bacsa Péter, a Birkózó Világszövetség elnökségi tagja, Süle László Csaba, a Vajdasági Birkózóakadémia igazgatóbizottságának az elnöke. Az átadóünnepségen megjelentek a magyar és a szerb birkózósport egykori kiválóságai: Hegedűs Csaba, Bácsi Péter, Kis Balázs, Kovács István, Deák Bárdos Mihály, Sreten Damjanović, Davor Štefanek, Nemes Viktor és Frísz Krisztián.   

Elsőként Davor Štefanek, a Szerbiai Sportszövetség elnöke, olimpiai és világbajnok birkózó és Nemes Viktor világbajnok birkózó szólt az egybegyűltekhez. Davor Štefanek elmondta, hogy első alkalommal lehet Szerbiában egy valódi, birkózóknak épült központban. Nemes Viktor is úgy vélte, hogy új lehetőség ez a fiatal sportolók számára, ami nekik nem adatott meg. Reméli, hogy az épület a birkózósportot fel fogja lendíteni, s pár éven belül innen jönnek majd ki az új világ-, európai- és olimpiai bajnokok. 

A 21. század követelményeinek megfelelő, a sportolók fizikai és szellemi felkészüléséhez méltó körülményeket biztosító intézmény jött létre a Vajdasági Birkózóakadémiával, hangsúlyozta Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Elmondta, hogy ma a Vajdaságban 8-10 birkózó egyesületben edzenek magyar ajkú fiatalok, s számuk 300-ra tehető. A szerbiai országos versenyeken 2020-ban az érmek 30 százalékát magyar ajkú versenyzők nyerték. Csak a magyarkanizsai birkózó egyesületnek 21 korosztályos bajnoka volt a diáktól a felnőtt korosztályig. 

- Olyan képzési centrumot indítunk el Magyarkanizsán, amivel méltó feltételeket, megfelelő fizikai és szellemi környezetet teremtünk a sportolóknak, ami nagyban hozzájárulhat a jövő bajnokainak sikeréhez. Reményeink szerint az akadémia az oktatásra és a régió turizmusára is élénkítően hat majd – mondta Németh Szilárd. 

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke elmondta, hogy a tokiói olimpián anyaországi és külhoni magyar birkózók is részt vesznek, s nagyon örülne magyar-magyar döntőknek. 

Németh Szilárd végül felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntőlevelét, aki személyesen nem tudott Magyarkanizsára eljönni. Orbán Viktor figyelemmel kísérte és támogatta a birkózóakadémia létrejöttét. Mint írta, néhány évtizeddel ezelőtt még merész álomnak tűnt egy magyar sportlétesítmény felépítése a Vajdaságban. Minket, magyarokat viszont éppen arról ismer a világ, hogy időről időre olyan küldetések megvalósítására is vállalkozunk, amelyek sokak szemében lehetetlenségnek látszanak. Ennek köszönhetjük azt is, hogy a történelem során a sokszor ránk kényszerített térdelő helyzetekből is sikerült felállnunk, majd a velünk együtt élő népekkel közösen, egy jól kivitelezett dobással sikerült nyerésre fordítani a nemzeti megmaradásunkért folytatott csatákat. A birkózóakadémia terve is egy nagy összekapaszkodás jegyében született, s lett példa arra, hogy nyelvünk és kultúránk mellett a magyar sport szeretete is képes egyesíteni nemzetünket, írta a többi közt Orbán Viktor. 

Željko Trajković, a Szerb Birkózó Szövetség elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a birkózóakadémia megvalósításában. Történelminek nevezte az akadémia átadásának napját, s hozzátette, az ő feladatuk, hogy a magyar kollégáikkal együttműködve, minél jobb eredményeket biztosítsanak a fiataloknak, hogy a jövőben még jobb eredményeket érjenek el.  

Pásztor István, a Vajdasági Parlament elnöke szerint azért örömteli ez a nap, „mert olyat sikerült megvalósítani, amely az egyéni, a közösségi és birkózói életünk forgatókönyvében már nem volt benne. Azért különleges, mert erőt merítettünk, kapcsolatokat építettünk, ötletet csiholtunk, támogatókat találtunk, felhalmoztuk azt az akaratot és tudást, ami az elképzelést valósággá tette, és ennek eredményeként vagyunk ma itt” – mondta Pásztor, aki kiemelte Bálint Zoltánnak, az akadémia ügyvezetőjének a szerepét, hogy 21 hónappal az alapkő letétele után az épület elkészült, és nemsokára beköltözhetnek a fiatalok az intézménybe. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott mindenkinek, akinek a munkája, erőfeszítése hozzájárult ahhoz, hogy Magyarkanizsán a birkózóakadémia létrejöhetett. Elsőként azokat a sportolókat említette, akik a birkózást Magyarkanizsán magas szintre emelték. Köszönetet mondott a magyar és szerbiai, vajdasági állami és tartományi vezetőknek, akik támogatták a projektumot. 

- Köszönet a támogatásért, a közös gondolkodásért, a biztatásért, azért, hogy amiben megállapodtunk, azt meg is valósítottuk. Azt bizonyítottuk, hogy lehet magyarként a szülőföldön boldogulni. Bizonyítottuk, hogy érdemes kitartani a meggyőződés mellett, hogy az érdekek becsületes képviselete partnerséget tud szülni. A nándorfehérvári évforduló napja méltó dátum a birkózóakadémia átadására, de a birkózóakadémia is méltó tartalom a nándorfehérvári jubileumhoz - fogalmazott Pásztor István hozzátéve, hogy az épületet ugyan most átadják, de az építkezés valójában csak ezután indul majd, mert egy rendszert kell létrehozni, hogy a létesítmény sikeresen tudjon működni. Meg kell találni a tehetséges gyerekeket, s belőlük bajnokokat nevelni, akik büszkeséget jelentenek majd a nemzetnek és a szülőföldnek is. 

Az ünnepélyes műsor részeként Varga Anna népballadát adott elő, az Alice in WonderBand duó táncos-zenés produkciója után pedig a Streamlet Művészeti Egyesület kortárs koreográfiáját tekinthették meg a jelenlevők. A megnyitón az akadémia jövendőbeli tagjai is megmutatták a tudásukat. 

Az alkalmi beszédek, sportbemutatók és énekszámok után Palatinus István plébános és Jovica Mojsilović pópa megáldották az épületet, majd pedig a kiemelt vendégek átvágták a magyar és a szerb nemzeti színű szalagot, és ezzel hivatalosan is megnyílt a Vajdasági Birkózóakadémiát, amely már az átadás másnapján megkezdi a munkát. 

Bővebben: 


Megálmodott forgatókönyv

Átadták a Vajdasági Birkózóakadémiát

A Potisje birkózói szeptembertől kezdhetik meg az edzéseket az akadémián

Járjuk körbe a Vajdasági Birkózóakadémiát!

Átadták a Vajdasági Birkózóakadémiát Magyarkanizsán

Megnyílt a Vajdasági Birkózóakadémia




Fotó: Puskás Károly