Ingatlanok köztulajdonba vételéről döntött a KKT

2022.05.26.
 

A május 26-ai ülésen 12 napirendi pontot vitattak meg és fogadtak el. A többi közt ingatlanok köztulajdonba vételéről is döntöttek a magyarkanizsai községi képviselő-testület ülésen. Oromon egy meglévő út kapcsán, Magyarkanizsán pedig parkoló kialakítása céljából, valamint a szennyvíztisztító területének bővítése miatt is került sor az ingatlanok köztulajdonba vételére. Emellett egy horgosi kataszteri községben található telekről is döntöttek, ami átadásra kerül a Szerb Köztársaság javára, a határátkelő bővítésének céljából. 
Pletikoszity Tibor, a VMSZ magyarkanizsai frakcióvezetője elmondta: „Elfogadtuk a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat 2022-es évi programjának módosítását és a Regionális Kreatív műhely alapszabályát is módosítottuk. Rendeletet fogadtunk el a községi egészségügyi tanács létrehozásáról, melynek elnöke dr. Nagy Izabella lesz. Ezen kívül határozatot hoztunk még a József Attila könyvtár igazgatójának kinevezésére irányuló pályázat kiírásáról is.” 
Bővebben:

 


Ingatlanok köztulajdonba vételéről döntött a magyarkanizsai KKT