Magyarkanizsán koszorúzással, képzőművészeti kiállítással és kultúrműsorral emlékeztek
Magyarkanizsán a Nagytemetőben koszorúzással emlékeztek a szabadságharcra, majd kultúrműsort tartottak. A Nagytemetőben az emlékműnél helyezték el az emlékezés virágait. Többek között a magyarkanizsai önkormányzat, Magyarország belgrádi nagykövetsége, az MNT és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői koszorúztak.
Az ünnepség részeként Sárkány Tamás és Sárkány Balázs közös kiállítása Szivárgás címmel nyílt meg a Dobó Tihamér Képtárban, majd ezt követte Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármesterének beszéde a Művészetek Házában, aki azt mondta: „A megemlékezés, a koszorúzás és az ünnepi műsor mellett a gondolatiságát is tovább kell vinni március 15-nek, és az az, hogy úgy próbáljuk meg magunk körül formálni a világot, hogy abban jó legyen élni és alkotni nap, mint nap.”
Újvári Zsombor, a VMSZ köztársasági képviselőjelöltje is köszöntötte az egybegyűlteket: „Egy vezető, egy megbízott személy legitimitása akkor ismerhető el teljesen, ha a nép, az emberek mögötte állnak és támogatják őt. Így volt ez régen, így van ez most is. Április harmadikán nemzetünk ismét dönteni fog, saját sorsáról itthon és otthon is. Mindkét országban a választások kivitele jelentősen ki fog hatni a jövőnkre.”
Bővebben:
Magyarkanizsán koszorúzással, képzőművészeti kiállítással és kultúrműsorral emlékeztek