Támogatás a mezőgazdasági termelőknek
Harmincegy mezőgazdasági termelő kapott vissza nem térítendő támogatást a magyarkanizsai önkormányzat jóvoltából. A szerződések aláírására augusztus 17-én került sor a városházán.
Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester elmondta, hogy a gazdák ezúttal tenyészállatok beszerzésére és öntözésre szolgáló gépek, eszközök és felszerelések vásárlásának támogatására pályázhattak.
- Az összesen 7 millió dináros keretből a mai nap folyamán 5,5 millió dinár kerül kiosztásra, ami 31 termelő támogatását jelenti, tehát 31 termelővel írunk alá szerződést. Valójában csak az a kritérium, hogy a községünk területén végezzék a munkájukat, itt legyenek bejegyezve és természetesen az adott területhez kapcsolódó tevékenységet folytassanak. Minden mezőgazdasági termelő pályázhat a kiírt pályázati vonalakra azzal, hogy mivel résztámogatást biztosítunk, a termelőknek előfinanszírozniuk is kell magát a beruházást, tehát meg kell valósítaniuk a beruházást, és a megvalósítás után a számlával pályáznak az önkormányzatnál. Az idei év egy borzasztóan nehéz év a mezőgazdaságban tevékenykedők számára is. Bízom benne, hogy az ősz folyamán tudunk majd közösen a termelőkkel, illetve a civilszervezetekkel együttműködve egy olyan stratégiát, egy olyan fejlesztési irányvonalat kidolgozni, ami felkészíti az önkormányzatot is és felkészíti magukat a termelőket is arra, hogy hosszú távon ilyen nehéz időszakokra rendezkedjenek be. Az idei évben nyilvánvalóan aszályról beszélhetünk és az öntözési rendszer hiányosságairól, vagy egyáltalán, ha a vízhiányról beszélünk, akkor tudni kell, hogy ezeket a problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani, ehhez is hosszú évek kellenek, hogy a csatornarendszerünk rendben legyen, s hogy a Tiszát ki tudjuk használni vagy ki tudjuk használni a vízgyűjtő területeinket, a tavainkat. Közös ötletekre van szükségünk, másrészről pedig a megvalósításhoz szükséges forrásokat is biztosítanunk kell tartományi és állami forrásokból egyaránt.
A mezőgazdasági termelők előtt nyitva áll még a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítésének anyagi támogatására vonatkozó pályázat. A biotermesztéssel és a méhészettel, valamint az elhullott jószágok elszállításának költségeivel kapcsolatos kiírásokra is jelentkezhetnek még az érdekeltek.
Bővebben:
Magyarkanizsa: Támogatás a mezőgazdasági termelőknek
Nyitott mezőgazdasági pályázatok Magyarkanizsán