Tapsviharral fogadták a világbajnokot

2022.09.20.
 

Nagy Szebasztián világbajnok birkózót fogadták szeptember 16-án, délután a magyarkanizsai Városháza előtt. A fiatal birkózó hétfőn szerzett aranyérmet a kötöttfogású világbajnokságon a 63 kilogrammosok súlycsoportjában Belgrádban. 
Motoros kísérettel, tapsvihar közepette érkezett meg Nagy Szebasztián a magyarkanizsai Városháza elé. A magyarkanizsai világbajnokot rendkívül meghatotta az a szeretet, amivel fogadták. 
 

- Egész eddig, amíg nem értem ide, nagyon ideges voltam, lehet hogy még idegesebb mint a döntő előtt, de ahogy ideértem, most úgy érzem, hogy ez életem legszebb napja. Nem is tudom megköszönni azoknak az embereknek, akik ezt összehozták. Annyit tudok csinálni, hogy a következő versenyeken is beleadok mindent, ugyanúgy, ahogy eddig is tettem. A célom ezek után az, hogy részt vehessek a párizsi olimpián, de tudom, hogy nehéz dolgom lesz majd - nyilatkozta Nagy Szebasztián. 
 

Magyarkanizsa község számára hatalmas büszkeség, hogy egy világbajnok birkózóval lett gazdagabb - emelte ki Fejsztámer Róbert polgármester. 
 

- Bízom benne, hogy ez a fiatal generációknak egy olyan iránymutatás, egy olyan példa lesz, amire rácsatlakozva erőt meríthetnek abból, hogy elérhetőek a világszintű eredmények is, attól függetlenül, hogy kis közösségből indulnak. Nagyon büszkék vagyunk Szebasztiánra és örülünk, hogy ma együtt ünnepelhettünk itt. 
 

A szerb birkózók nagyon jól szerepeltek a világbajnokságon, a kötöttfogásúak csoportjában négy aranyérmet is szereztek a fiúk - emlékeztetett az ünnepségen a Szerbiai Birkózó Szövetség közgyűlési elnöke, Bálint Zoltán. 
 

- Bízunk benne, hogy ez egy olyan vonzerő lesz a fiatal gyerekek részére, hogy özönleni fognak a birkózó klubokba, mindenesetre számítunk arra, hogy a birkózó klubok tömegessége is megemelkedik, ami szintén feladatot ró majd az egyesületekre. 
 

Fotózkodni, aláírást kérni is lehetett Szebasztiántól, aki széles mosollyal fogadott mindenkit.

 

Bővebben:

 


Tapsviharral fogadták Magyarkanizsán Nagy Szebasztián világbajnok birkózót

Nagy Szebasztián: Világbajnokként még könnyebb lesz tovább edzeni

Tapsviharral fogadták Nagy Szebasztiánt Magyarkanizsán

Nagy Szebasztiánt fogadták Magyarkanizsán




Fotó: Puskás Károly