Ismét le lehet adni az elektronikai hulladékot Magyarkanizsa községben

2023.06.01.
 

Elektronikai hulladékgyűjtő akciót szervez Magyarkanizsa Község júniusban. A megmozdulást tavaly szervezték meg először és a nagy sikerre való tekintettel a szervezők idén júniusban is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a háztartások leadhassák a veszélyes hulladékot. Az illetékesek arra kérik a helyieket, hogy használják ki a lehetőséget, ugyanis Magyarkanizsa Község szeretne részt venni az Öko Község programban és országszinten a legsikeresebben teljesíteni azt. 
Tomin Zoran, a Községi Tanács környezetvédelemmel megbízott tanácstagja sajtótájékoztatóján elmondta: „Az akció Horgoson, június 8-án indul reggel 9-től 12 óráig, és 9-én folytatódik Oromon a Helyi Közösségben 8 és 10 óra között, valamint Tóthfaluban a Helyi Közösség előtt 10 órától délig. Június 15-én Velebit Helyi Közösségben fogjuk gyűjteni reggel 8 órától 10 óráig, és ugyanazon napon Adorján Helyi Közösségben 10-től délig. 16-án Oromhegyesen tartjuk reggel 9 órától délig, majd folytatódik június 22-én Kispiac Helyi Közösségben 9 és 12 óra között, majd június 23-án Martonoson ugyanebben az időben, és Magyarkanizsán ér véget június 30-án az új buszállomásnál.” 

 


Ismét le lehet adni az elektronikai hulladékot Magyarkanizsa községben

Ismét összegyűjtik az elektromos hulladékot Magyarkanizsa községben