Magyarkanizsa példaértékű teljesítményt tud felmutatni
Közműfejlesztésről, az oktatás színvonalának növeléséről és a magyarság szülőföldön való maradásáról is egyeztetett a Magyar Nemzeti Tanács Magyarkanizsán a helyi önkormányzat képviselőivel.
A magyarkanizsai önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács között folyamatos az együttműködés. A találkozón a jövőbeli tervekről egyeztettek.
Fejsztámer Róbert polgármester elmondta: „Az önkormányzat az elkövetkező időszakban összekészíti és megpróbálja megalkotni azokat a terveket, melyekkel majd a 2024-es évben talán a kivitelezésig is eljuthatnak. Ezek a tervek közé fog tartozni a magyarkanizsai bölcsőde bővítése, másrészről pedig a középiskolai kollégium kialakítása.”
Az elkövetkező időszakban az oktatási terület fejlesztése kiemelt szerepet kap majd Magyarkanizsa községben. Az MNT támogatja a fejlesztéseket, jelentette ki Fremond Árpád elnök: „Mindenképp nagy figyelmet fogunk fordítani a szakkollégiumi rendszer építése, és a kollégiumi helyek és férőhelyeknek a bővítésére. Az volna a feladata a Magyar Nemzeti Tanácsnak az elkövetkező periódusban, vagyis ebben a mandátumban, hogy segítse Magyarkanizsa önkormányzatát abban, hogy ezt a szakkollégiumi rendszert bővíteni tudjuk, és megpróbáljunk erre közösen forrásokat biztosítani.”
A MNT elnöke hozzátette, hogy a magyarkanizsai önkormányzat az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás fejlesztése, valamint a hivatalos írás-, és nyelvhasználat alkalmazása terén is példaértékű teljesítményt tud felmutatni.
Fremond Árpád: Magyarkanizsa példaértékű teljesítményt tud felmutatni
Bővítenék a szakkollégiumi rendszert