XLI. Futó- és Úszófesztivál, valamint Kanizsa Warrior

2023.08.09.
 

A hagyomány szerint augusztus második szombatján, azaz a héten kerül megrendezésre a magyarkanizsai Futó- és Úszófesztivál a Tiszán, a Tisza-parton és a város utcáin – immár negyvenegyedik alkalommal. Ugyanezen a napon zajlik majd a strandon a Kanizsa Warrior verseny is, amelynek szervezője a Bro´S Gym egyesület. A két sportrendezvényről a szervezők, Kónya Róbert és Pálfi Krisztián számoltak be sajtótájékoztatón. 
Kónya Róbert elmondta, hogy a korábbi évek hagyományát megtartva idén is a délelőtti programban az úszás fog szerepelni, délután pedig a futók veszik át a terepet a város területén. 
- A verseny gyakorlatilag már reggel 7 órakor megkezdődik a helyszíni nevezésekkel. Mindazok, akik nem tudtak vagy nem akartak benevezni az eddigi online-nevezés folyamán, szombaton reggel 7 órától ezt megtehetik. Itt elsősorban az úszók nevezésére várunk a délelőtt folyamán, de a futók egész nap 16.50-ig, illetve 17.30-ig, akik a 10 és 4 kilométeres távokat futják, megtehetik a bejelentkezést a Tisza-parton felállított házikóknál. 
- A program szerint 10 órakor zárul az úszás helyszíni nevezése, s a rajtcsomagok átvétele. Ezt követően a rövidebb távon, a 200 és 570 méteren úszók a rajthoz felgyalogolnak, majd 10.30-kor indulnak autóbusszal a 3 kilométert úszók a startponthoz. 11 órakor indul a 3 kilométeres úszás, s valamikor 13 óra körül lesz az eredményhirdetés a Tisza-parton felállított színpadon. 
Ami a délutáni futóprogramot illeti, nekik a délelőttől kezdve lesz lehetőségük még a helyszínen is nevezni egészen 16.50-ig a gyerektávokra, valamint 17.30-ig a 10 és 4 kilométeres távokra, mondta Kónya Róbert. 
- Az óvodások futóversenye szintén 17 órakor kezdődik majd a strandon, erre a szülők a helyszínen tudják a gyermekeket benevezni. Rövid táv lesz ez, mindössze 200 méter, amit a strand homokján fognak a gyerekek lefutni szülők és vezetők segítségével. A rövidebb futótávok 17.20-kor indulnak a strandról kb. 2 percenként. Itt három távról beszélhetünk a 200 méter mellett. A 9 éves gyerekek 900 métert futnak, ők a Firenze-háztömb és a strand között fognak futni. A 10 és 11 évesek 1400 métert futnak, a Gyöngyszemeink óvoda épületéig és vissza. A 2600 métert futó, 12-13 éves korosztály a Gyöngyszemeink óvoda - egészségház - Balkán vendéglő - nagytemplom útvonalon fut, majd visszaérkezik a strandra. A 4 és 10 kilométeres táv pedig a Tisza-part – Firenze - nyugdíjas otthon – nagytemplom - a középiskola utcája vonalon halad, majd a Széles utcán visszatérve, a helyi közösség utcáján a 4 kilométeren futók egy kört tesznek meg, a 10 kilométeren futók pedig további két kört. 
- Bízok benne, hogy a magyarkanizsaiak szurkolni fognak azoknak, akik futnak az utcán. Az időjárás előrejelzés jelenleg szép időt mutat szombatra, remélem tehát, hogy tömeges lesz a rendezvény nemcsak a versenyzőket, hanem a szurkolókat illetőleg is – mondta Kónya Róbert, aki hozzátette, hogy egész nap kísérőprogramokat is szerveznek, egész szombaton nyitva tart a medence, éttermek várják a vendégeket, a színpadon pedig egy DJ fogja szórakoztatni a közönséget. 
Egy speciális kísérőrendezvény is zajlik majd a Futó- és Úszófesztivállal párhuzamosan, amit a Bro´S Gym egyesület szervez, mondta el Pálfi Krisztián, az egyesület elnöke. 
- Tavaly és idén is pályáztunk a tartományi sporttitkárságnál, sikeresen. Egy kísérőprogramot akartunk biztosítani a maraton mellé. Szeretnénk, ha a nézők számára, akik az úszókra várnak, lenne egy kis szórakozási lehetőség a strandon. Magát az eseményt Kanizsa Warriornak neveztük el, mert egy ügyességi verseny, ami erőnlétet és kitartást is igényel, s közben futni is kell, lehetőleg minél gyorsabban. Az Exatlon alapján állítottuk össze a versenyszámokat. Valójában egy akadályfutó versenyről van szó, s miután az akadályfutást teljesítették a csapatok, lehetőleg minél magasabb pulzusszámmal, célba dobás következik. Lehet dobni, rúgni, frizbizni vagy nyilazni is. Négyfős csapatok jelentkezését várjuk. A verseny a strandon lesz, a homokon. Ajánlatos tehát cipőben érkezni. Délelőtt 9 órakor kezdődik a játék, s délután fejeződik be a futás kezdete előtt. 
Fontos még tudni, hogy a 41. Futó- és Úszófesztivál városi futóversenyei miatt 2023. augusztus 12-én, szombaton megváltozik a közlekedési rend Magyarkanizsán. 
17.00 és 20.00 óra között teljes útlezárás lesz a következő utcákban: Szabadkai út, Karađorđe utca, Harsányi Tibor utca, Széles utca, Duna utca, Gesztenye fasor, Szent Száva utca, Damjanich utca, Iskola tér és a Horvát utca. 
Tehát gépjárművel a város északi és déli fele között csak a valamikori söprűgyárnál lehet közlekedni. A Tisza-partra egyetlen utca vezet le, a Frangepán utca (a Malom mellett). 
A szervezők köszönik a polgárok türelmét és megértését, s várják a versenyzőket és a szurkolókat szombaton a 41. Futó- és Úszófesztiválra! 

 


Szombaton XLI. Futó- és Úszófesztivál, valamint Kanizsa Warrior

Sportos hétvégére készül Magyarkanizsa

Futó- és úszófesztivál a Tiszán, a városban




Fotó: Puskás Károly