Magyarkanizsa: 5,5 millió dinár tenyészállatokra és öntözőrendszerekre

2023.08.28.
 

Magyarkanizsa önkormányzatának mezőgazdasági támogatási pályázata keretében szerződéskötésre került sor pénteken a városháza nagytermében két támogatási vonalon. A szerződések összértéke 5,5 millió dinár és a támogatottak tenyészállatok és öntözőrendszerek beszerzésére fordíthatják az elnyert támogatást. A dokumentumokat a gazdák mellett Fejsztámer Róbert polgármester látta el a kézjegyével. 
A pályázatok kapcsán Vass Zoltán, a Községi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja nyilatkozott a sajtónak: 
- Harminc szerződést írtunk alá a két vonalra vonatkozólag. Mindkét pályázati vonal régóta megnyílik, de ezek olyanok is, amelyeket folyamatosan életben kell tartani, hisz az évente jelentkező, egyre nagyobb szárazságok miatt fontos, hogy támogassuk az öntözőrendszerek beszerzését, hisz sikeres mezőgazdasági termelést csak ennek köszönhetően lehet majd folytatni. Azt is látjuk, hogy az állattenyésztés sok éve már lejtmenetben van, s hogy a gazdák ne adják fel, ahhoz egy nagyszerű segítség és szép gesztus, hogy önkormányzatunk is minden évben támogatja a tenyész jószágok beszerzését. 
A kisebb összegű támogatásokra a továbbiakban is lehet pályázni november 15-éig, emlékeztetett Vass Zoltán: 
- Ezen pályázatok: az elhullott jószágok elszállításának költségtérítése, a mesterséges megtermékenyítés, a biotermesztők támogatása, van még valamennyi a keretben a méhészek támogatására is, illetve jónéhányan kérték a tél folyamán a kamattámogatást. Tekintve, hogy tavaly egy nagyon nehéz gazdasági évet hagytunk magunk mögött, bevezettük az új vonalat, hogy termelőink a forgótőkéhez tudjanak még egy olyan hitelt is felvenni, aminek mi támogatjuk a kamatát. Jónéhány éve volt támogatás a határút javításokra. Idén újra bevezettük, de olyan formában, hogy a támogatási vonalak közé beraktuk, hogy minden településnek lehetősége van egy-egy utat kiválasztani, termelői összefogással azt megjavítani, s ennek üzemanyagköltségét mi megtérítjük - mondta Vass Zoltán. 
Az oromehegyesi Erdélyi Elizabetta tenyészállatok beszerzésére pályázott. 
- Mivel mi állattenyésztéssel foglalkozunk, ezért anyakocákra pályáztunk a férjemmel, öt-öt darabra. Nagyon jól jött ez a pályázat, mert így a pénz több mint 50 százalékát visszakaptuk. Faj anyakocáink vannak, amiknek az ára igen magas. Csak egyikünknél olyan 350-400 ezer dinárról beszélünk. Ennek megkaptuk több mint 50 százalékát, ami hatalmas segítség. Nekünk jelenleg 44 anyakocánk van és 130 malacunk. Most lesznek eladó malacaink hivatalosan lefülezve, egy héten belül kezdjük meg az árusítást, nagyon várjuk, hogy majd milyen áron tudjuk őket eladni. 
Mint Erdélyi Elizabetta elmondta, aggasztja őket az állategészségügyi járvány, de minden óvintézkedést megtesznek, hogy hozzájuk ne kerüljön be a vírus. 

 


Magyarkanizsa: 5,5 millió dinár tenyészállatokra és öntözőrendszerekre

33 mezőgazdasági termelőt támogat Magyarkanizsa

Támogatás mezőgazdasági termelőknek




Fotóalbum: Puskás Károly