Madárinfluenza: nem tapasztaltak újabb fertőzést

2023.12.06.
 

A Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal Felügyelőségi főosztálya és a vadászok egyesületének képviselői kedden a terepen ellenőrizték a madárinfluenzától veszélyeztetett darvak állapotát. Újabb elpusztult egyedeket nem találtak, ami a fertőzés stagnálására, visszahúzódására utal. 
Bajtai Balázs, a községi katasztrófavédelmi stáb tagja és Bajić Boris, a Kapitány-réti Vadászegyesület elnöke nyilatkoztak Kispiac határában, az akció befejezése után. 
- A mai napon a Magyarkanizsai Vadászegyesület segítségével, pontosabban velük együttműködve átjártuk a terepet a madárinfluenza következtében elhullott darvak után kutatva. A Velebiti-tótól egészen Szabadka határáig, Ormon keresztül Kispiacig eljöttünk, pontosabban a falu határában lévő vadászházig, most pedig itt vagyunk a Ludasi út mellett. Két és fél ezer hektárnyi területet néztünk át öt autó segítségével. Nem láttunk egyetlen egy elhullott darut se. A múltkor elhullott darvak tetemei még a tóban ott vannak, viszont újabb elhullott állat nincsen, és ahogy mögöttem is látszik, a darvak hál´ Istennek élnek és egészségesek - mondta Bajtai Balázs hozzátéve, hogy ennek ellenére az óvintézkedések még 15 napig érvényben maradnak. 
- Egyeztettünk az állategészségügyi felügyelővel. Továbbra is, ami Magyarkanizsa községet illeti, azt az intézkedést hagyjuk továbbra is életben, hogy a piacokon nem szabad szárnyasokat, azaz élő baromfit árulni, húsukat viszont lehet értékesíteni, ugyanakkor a Velebit területéről származó húst továbbra sem szabad árulni a piacokon. 
Milyen fajta madarak pusztultak el elsősorban? Ezt már Bajić Boristól, a Kapitány-réti Vadászegyesület elnökétől kérdeztük. 
- Csakis darvakat találtunk elpusztulva, más madarak nem érintett a madárinfluenza. Elég sok vadkacsa, vadliba meg másféle madár van erre, a fácánállomány is jelentős, de körükben nem észleltünk elhullást. 
A darvak észak felől érkeztek hozzánk most, a vonulási időszakban, a hideg elől menekültek, valószínűleg máshol fertőződtek meg. A Kapitány-rét egy megszokott pihenőhelyük, ahová máshonnan hozták magukkal a fertőzést, mondta Bajić Boris. 

 


Madárinfluenza: Magyarkanizsa községben nem tapasztaltak újabb fertőzést

2500 hektárnyi területet vizsgáltak át, nem találtak újabb elpusztult állatokat

Magasan szállnak a darvak

Nem találtak több madárinfluenzás megbetegedést




Fotóalbum Puskás Károly