Magyarkanizsán is áthalad a Déli Áramlat gázvezeték

2014.10.08.
 

Egy június 24-én meghozott döntés értelmében megváltoztatták a Déli Áramlat orosz gázvezeték nyomvonalát. Az erről szóló, immár hivatalos tájékoztató szerint a Gospođincinél levő csomópontnál a korábbi tervektől eltérően nem nyugati, hanem északi irányt vesz majd a vezeték és Horgosnál lép ki az országból, ami az eddigiekben csak egy alternatívaként szerepelt. Az új nyomvonal értelmében az orosz gázvezeték a magyarkanizsai község szinte teljes területén áthalad, ami a község viszonylatában mintegy 20 kilométernyi gázvezeték lefektetését jelenti.

Az ötletterv és a környezetvédelmi hatástanulmány már elkészült. Amennyiben azokat a módosított területrendezési tervekkel együtt elfogadja a Szerbiai Képviselőház, akkor már az év vége előtt kiadhatók lesznek az építési engedélyek, és neki lehet látni a munkának, nyilatkozta korábban a szerbiai beruházás műszaki igazgatója. Szavai szerint a Déli Áramlat Szerbia nevű vállalat már megkezdte a kisajátításra kiszemelt területek tulajdonosaival a tárgyalásokat, hogy a lehető legrövidebb időn megkezdődhessen az építkezés. Hozzátette azt is, hogy kisajátításkor az érintett községek által megszabott árakat veszik figyelembe, és külön szakembereket is alkalmaznak, akik segítenek majd a parcellák értékének felbecsülésében. A gázvezeték nyomvonala kikerüli a lakott településeket, főleg erdőkön, mezőkön halad majd keresztül. A terv készítői különösen ügyeltek arra, hogy megóvják a termőterületeket, ezért mindössze 80 hektárnyi mezőgazdasági földterületet kerülne végleges kisajátításra, ami az összes érintet földterületnek csak 0,2 százaléka. A többi földet a gazdák a gázvezeték kiépítése után is használhatják majd, azzal a megkötéssel, hogy oda nem ültethetnek olyan kultúrákat, amelyeknek gyökerei 1 méternél mélyebbre húzódnak.

Bővebben:


http://www.vajma.info/cikk/gazdasag/4133/Magyarkanizsa-kozsegen-is-athalad-a-Deli-Aramlat.html

http://www.magyarszo.com/hu/2486/vajdasag_magyarkanizsa/116882/Kanizs%C3%A1n-is-%C3%A1tvonul-a-D%C3%A9li-%C3%81ramlat.htm