Fejlődik Oromhegyes - az együttműködésnek köszönhetően

2024.05.27.
 

Oromhegyesen folyamatban van az utcák mart aszfalttal borítása, a közelmúltban pedig állagmegóvó-felújítási munkálatok zajlottak a helyi közösség épületén, de autóbuszváró is létesült. A munkálatokat megtekintette Fejsztámer Róbert polgármester is. 
Folyik az utak, utcák rehabilitálása mart aszfaltos eljárással, ismertette Pálfi Ervin, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatója az egyik helyszínen. 
- Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy költséghatékony, de ugyanakkor környezettudatos megoldás is, mert valahonnan felszedték az aszfaltot, itt pedig visszaépítik. A projekt értéke 2,5 millió dinár, 1500 méter hosszan lesznek ezek az útszakaszok rehabilitálva. Meg szeretném köszönni az önkormányzatnak és Fejsztámer Róbert polgármesternek, hogy közben járt a Szerbia Útjai Közvállalatnál, hogy 10 ezer tonna mart aszfaltot kapjunk. Mind a kilenc helyi közösség területén a vállalatunk közútkezelői feladatokat lát el, az útpadka melletti növényzet kaszálását is végezzük - ismertette az igazgató. 
A mostani útjavítást megelőzően is több mint 2 kilométernyi mart aszfaltot terítettek le a település útjain, mondta el az újságíróknak Bata Imre, Oromhegyes Helyi Közösség Tanácsának elnöke. 
- Egykilométernyi útszakaszon történt aszfaltburkolat kiépítése. Büszkék vagyunk az új buszállomásra, szép, funkcionális építmény lett, s viszonylag elfogadható összegbe került. A diákok többé nem fognak ázni, miközben a buszra várakoznak. A helyi közösség épületének felújítása is befejeződött, ablakcsere történt, felújították a csatornákat, a főépületben új padlót helyeztünk le. Jelen pillanatban a halottasház felújítása folyik. Rendbe tesszük a mindenki által szeretett ártézi kutat is, hogy napközben és egész évben is folyjon a víz, ne csak ősszel, amikor már lehűl az idő. Mivel víz van elegendő a rendszerben, de gáz nincs, megpróbájuk pumpával is segíteni a víz folyását. 
A tanácselnök elmondta, hogy a beruházások 90 százaléka önkormányzati támogatással valósult meg, de a falu népe is kivette a részét a munkákból egyes felújításoknál. 
Az elmúlt négy év nagyon gyümölcsöző volt Oromhegyes esetében, hiszen mindazok az elképzelések, amik itt helyi szinten megfogalmazódtak, azokat kisebb-nagyobb ütemezés után majdnem mind megvalósultak, értékelte Fejsztámer Róbert, magyarkanizsai polgármester. 
- Nagyon köszönöm a helyi közösség konstruktív hozzáállását, s a polgárok önkéntes munkáját, amivel részt vesznek a tervek megvalósításában. Nagyon fontos, hogy a helyi közösség és az önkormányzat között jó legyen az együttműködés. Gondolom, a falubeliek még jól emlékeznek rá, hogy a négy évet megelőző korábbi periódusban nagyon rossz volt a két fél közötti együttműködés, aminek végső soron a polgárok itták meg a levét, hisz nem volt lehetséges a közös fejlesztés helyi szinten. Viszont az elmúlt négy évben, amikor a viszony helyreállt, s egy irányba húztuk azt a bizonyos szekeret, akkor az önkormányzat is meg tudta már találni azokat a kommunikációs és pénzügyi vonalakat, amelyek segítségével meg lehetett valósítani a felsorolt projekteket. Rengeteg olyan dolog valósult meg, ami kihat a falu mindennapi életére - fogalmazott Fejsztámer Róbert. 
A polgármester elmondta, nagyon bízik benne, hogy a választások után ez az együttműködés és bizalom továbbra is megmarad, s az elkövetkező négy évben is folytatódhat a helyben megszületett elképzelések megvalósítása Oromhegyesen. 
Bővebben: 

 


Fejlődik Oromhegyes a helyi közösség és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően

Járhatóbb utcák

Elkészült az oromhegyesi helyi közösség és a posta épülete




Fotóalbum Puskás Károly