Szoboravatás a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémián

2024.07.23.
 

Három éve nyitotta meg kapuit a tehetséges birkózópalánták előtt a Vajdasági Birkózóakadémia Magyarkanizsán, most pedig egy örök emléket is hagytak az utókornak. A vajdasági közélet és politikum jelenlétében, élén dr. Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és Németh Szilárddal, a Magyar Birkózók Szövetsége elnökével hétfőn leplezték le a Vass Szabolcs és Preradović Stefan művészek által, újrahasznosított anyagból készült, két birkózó egymásnak feszülését ábrázoló szobrot. Az ünnepségen beszédet mondott Németh Szilárd és dr. Pásztor Bálint, valamint Željko Trajković, a Szerb kormány sportügyi segédminisztere.
Az 1456. július 22-én lezajlott nándorfehérvári diadal évfordulója kiváló apropó volt a szoboravatásra, hisz ahogy az ünnepi beszédekben is elhangzott, közös csatája volt ez magyaroknak és szerbeknek. A szoboravatás előtt a Tisza Menti Tamburazenekar és a Bakos Trió játéka tette még szebbé az ünnepséget, majd a politikum, a közélet és a sikeres sportolók, valamint az akadémia növendékei és a meghívott vendégek jelenlétében elhangzottak az alkalomhoz illő beszédek is.
Németh Szilárd a győztes csatától napjainkig terjedő időt vázolta fel, de a jövőre is utalást tett és elmondta többek között, hogy nem csak birkózók, hanem igazi jó magyar emberek nevelése a cél. Lapunknak adott külön nyilatkozatában pedig arról is szólt, hogyan értékeli napjaink birkózásában a magyar-szerb együttműködést.
– Nem választható szét a magyar-szerb együttéléstől ez sem, és pontosan ezt a célt szerettük volna szolgálni, amikor Magyarkanizsán megálmodtuk a birkózóakadémiát, melyhez a magyar és a szerb kormány támogatását is megkaptuk. Ez annyira jól működik, hogy az elmúlt három év eredményei magukért beszélnek, így joggal mondható el, hogy telitalálat volt a birkózóakadémia létrehozása, mely nem csak a magyar, hanem természetesen a szerb nemzetiségűeket is fogadja  – mondta Németh Szilárd.
Željko Trajković is tiszteletét tette az ünnepségen és beszédében a szerb és a magyar közös múlt és jövő fontosságát hangsúlyozta.
– Ezen a jelentős napon, mely a közös történelmünk egyik fontos dátuma, örömmel láttam a szobor leleplezését. Ez is arról tanúskodik, hogy a birkózóakadémia jó úton halad, mint ahogy az elmúlt három év eredményei is ezt mutatják. A hagyományok megőrzése, ünnepeink megtartása is azt bizonyítja, hogy az utódaink nevelése is a lehető legjobb módon történik. Ahogy azt az ünnepi beszédekben hallhattuk, a két nemzet együttműködése kiváló, a sport terén is, amit mindenképpen így kell folytatnunk – fogalmazott ki Željko Trajković.
Dr. Pásztor Bálint kiemelte, az ünnepségnek mindig az emelkedettségről kell szólnia, ezúttal a múltról, a jelenről és a jövőről is szól.
– Fontos ennek a szimbolikus dátumnak az életben tartása, az, hogy megemlékezzünk július 22-éről. Nem véletlen, hogy épp ezen a napon kerül sor a szoboravatóra, mint ahogy az sem véletlen, hogy a Vajdasági Birkózóakadémia is ezen a napon nyitotta meg kapuit három esztendővel ezelőtt. Mindez azt kívánja szolgálni és kifejezésre juttatni, hogy nekünk magyaroknak és a szerbeknek együtt kell vitézkednünk, mint ahogy 1456-ban is együtt vitézkedtünk annak érdekében, hogy ne csak önmagunkat, hanem Európát is meg tudjuk védeni. És nem csak a legfelsőbb politikai szinteken kell jónak lennie ennek a kapcsolatnak, hanem az emberek és az intézmények között is – mondta többek között Dr. Pásztor Bálint.
A magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője, Bálint Zoltán kifejtette, hogy a szobor létrehozásának gondolata már korábban megfogant, ám mostanra érett be a gyümölcs.
– Nagyon örülök, hogy a birkózás központjának számító létesítményünket egy ilyen, jelképes, a jövőnek is üzenetet hordozó szoborral ékesítjük. Számunkra legfontosabb, hogy mi birkózók emlékezzünk meg erről a sportról, mely a küzdeni és a megmaradni akarás szimbólumaként is érthető. Élő sport, van benne erő, teszünk érte, a fiataljaink pedig a szőnyegen bizonyítanak. Ez a szobor pedig egyik ékessége lesz a városnak, akik itt elmennek, messziről láthatják, hogy itt a birkózás otthona – mondta Bálint Zoltán.
Bővebben:

 


Együtt kell vitézkednünk!

Magyarkanizsa: Szobrot avattak a Vajdasági Birkózóakadémia születésnapján

Két birkózó harcát megörökítő szobrot kapott a Vajdasági Birkózóakadémia

Szoboravató a születésnapon