Legszebb kenyér verseny

2024.08.12.
 

A Szent István-nap és Újkenyér-ünnep szervezésével megbízott bizottság

 

PÁLYÁZATOT HIRDET
a Legszebb kenyér verseny kapcsán

 

A Legszebb kenyér elnevezésű verseny 2024. augusztus 18-án kerül megrendezésre a Szent István-nap kapcsán, Magyarkanizsán.
A versenyszabályok alapján a kenyeret a rendezvény előtt minden résztvevő otthon készíti el, saját költségén. A versenyre bárki benevezhet, aki a rendezvény napján, augusztus 18-án a városháza előtti parkolóban felállított, az ünnepi kenyereknek fenntartott faházban 16.00 és 17.30 óra között átadja az általa sütött kenyeret és kitölti az előre elkészített adatlapot a következő adatokkal:

  1. A kenyeret sütő versenyző neve, illetve egyesület, civil szervezet, magánvállalkozás stb. esetében a szervezet vagy csoport neve.
  2. Pontos elérhetőségek: lakhely, cím, telefonszám.

Minden versenyző köteles az eredményhirdetéskor megjelenni a színpadnál 18.30 órakor.
A versenyzők kenyereit 3 tagú zsűri értékeli. A kenyérsütő nevét és egyéb adatait a zsűri tagjai nem ismerik, csak a versenyben részt vevő kenyér számát. A zsűri az alábbi kritériumok szerint rangsorolja a kenyereket:

  1. Kreativitás,
  2. Forma,
  3. Látvány.

A zsűri értékelésére 17.45-kor kerül sor. Az értékelést a versenybizottság elnöke felügyeli és gondoskodik arról, hogy a verseny lebonyolításakor minden a szabályok szerint történjen.
A zsűri döntése alapján kiválasztható három díjazott, akik a következő kategóriák képviselői kell, hogy legyenek:

  • 1 magánszemély,
  • 1 szervezet vagy magánvállalkozás (amely nem foglalkozik iparszerűen kenyérkészítéssel, cukrászattal),
  • 1 professzionális kenyérsütő (magánvállalkozás, amely iparszerűen foglalkozik kenyérkészítéssel, cukrászattal).

A díjazottakat értékes nyeremények várják. Az értékelés után a kenyerek a rendezvény végéig a kijelölt faházakban maradnak.
Részvételi, nevezési díj nincs.
Ha a versenyző nem tartja magát ezekhez a versenyszabályokhoz, a szervezőknek jogukban áll kizárni a versenyből.