Szent István-nap és Újkenyér-ünnep Magyarkanizsán

2024.08.19.
 

Nagy érdeklődés kísérte Magyarkanizsán a Szent István-napja és Újkenyér-ünnepe alkalmából szervezett vasárnapi programsorozatot. Délelőtt katolikus szentmise volt a Szent Őrangyalok templomban, majd kenyérszentelő a pravoszláv Szent Mihály Arkangyal-templomban. Katolikus szertartás keretében is megszentelték a kenyeret, de már a városháza előtt felállított színpadon az esti program keretében. Az új búzából sütött kenyeret Fejsztámer Róbert polgármester szegte meg, majd három darabot vágott le belőle.
Szokás szerint az első szeletet a polgároknak ajánlotta fel, a másodikat azoknak, akik elköltöztek a községből, a harmadikat pedig azoknak, akik már nem lehetnek velünk.
Ünnepi köszöntőjében a polgármester emlékeztetett, hogy a magyarság fennmaradását szent királyának köszönheti, aki a törzsek szövetségét egy erős, központosított államba rendezte. Művének kiemelkedő jelentőségét a jelenkor igazolja. Tetteinek nyomán ugyanis a vármegyék és püspökségek ma is működnek, a magyarság pedig ezer év után is létezik. Igaz, hogy államhatárok tagolják a nemzetünket, de az egységes nemzettudat hidakat alkot mindenütt a Kárpát-medencében és azon túl is.
- A nemzeti ünnep identitásunk fontos építőköve, olyan szimbólum, mint a zászló, a címer vagy a himnusz. Az pedig mindannyiunk feladata és felelőssége, hogy gyermekeinkkel is megértessük lényegét, mert Szent István munkássága ugyan biztos alapot adott, azonban a magyarság fennmaradásához arra is szükség volt, hogy az utódok, generációról generációra évszázadokon át hűségesek maradjanak ehhez a hagyatékhoz, ősi és keresztény hagyományainkhoz. Tiszteletünket pedig a napjainkban azzal tudjuk a legjobban kifejezni, hogy jövőt építünk itt, a szülőföldön. Ennek során pedig nem szabad engednünk a minőségből. Magyarkanizsa községben az elmúlt másfél évtizedben olyan erős intézményi rendszert építettünk, amely az itt élők életét gazdagítja, teszi élhetővé és biztonságossá. Az oktatás, a kultúra, a szociális védelem, a civil szféra területén továbbra is ugyanarra a lelkiismeretes munkára van szükség, mint eddig. Mivel a cél közös, közösen is kell dolgoznunk a megvalósításán. Az egységben ugyanis erő, növekedés és biztonság van. A vajdasági magyar közösség abban a kivételes helyzetben van, hogy számíthat az anyaország történelmi jelentőségű támogatására, támogatva az itteni családok, vállalkozások, mezőgazdasági termelők boldogulását a szülőföldön, az egyetlen helyen, ahol igazán otthon lehetünk. A mindenkori felelős vezetők dolga, hogy odafigyeljenek az elért értékek megőrzésére, de meglássák a helyzetekben lévő lehetőségeket is. Bátran meghozni azokat a döntéseket, amelyek elsősorban a közösség érdekeit tartják szem előtt. Meggyőződésem, hogy az idei választások eredményeként megalakult régi-új önkormányzati vezetés éppen ennek a két szemléletnek az ötvözete, a hagyománytisztelet és a fiatalos lendület ötvözete - fogalmazott Fejsztámer Róbert, aki megköszönte a polgároknak a leadott szavazatokat.
A magyarkanizsai Szent István-napi népünnepély keretében több koncertet is tartottak. Az István, a király rockopera ismert dalait énekelte Feke Pál, Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze. Nagykoncertet adott a Vegas Show Band, repertoárjukon pedig régi és új slágerek szerepeltek. Fellépett a Kelet Brass Band is, akik igazi térzenét produkáltak a közönség között elvegyülve. A gyermekek szórakoztatásáról ugyanakkor a Buborék zenekar gondoskodott.
Nem maradt el a már megszokott kézművesvásár sem, lacikonyhák gondoskodtak az enni és innivalóról, a fergeteges programot pedig késő este ünnepi tűzijáték zárta.
Bővebben:

 


Szent István-nap és Újkenyér-ünnep Magyarkanizsán

Meghitt ünnep

Államalapító királyunk tiszteletére tartottak szentmisét Magyarkanizsán

Ünnepelt Magyarkanizsa, a legszebb kenyeret is kiválasztották

Szent István Magyarkanizsa

Szent István-napi és újkenyér-ünnep Magyarkanizsán