Bővült a géppark

2024.10.09.
 

A horgosi székhelyű Tisza Menti Vízművekben a közelmúltban öt új jármű érkezett. Van köztük személygépkocsi, illetve munkagép is, melyekre már nagy szükség volt – hallottuk a helyszínen, ahol Dušan Glišić, a közvállalat igazgatója kalauzolta körbe a vendégeket és mutatta meg az újdonságokat Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármesterének és Nebojša Rakić alpolgármesternek. Az igazgató elmondta, nagy öröm számukra, hogy a munkájukhoz nélkülözhetetlen járművek gazdagítják a gépparkjukat, biztosítva ezzel a zökkenőmentes munkavégzést. A vízépítési és csatornázási tevékenységhez mini lánctalpas kotrógépet, billenőkocsit és személygépkocsikat vásároltak.  
– A beruházás mintegy 29 millió dinár értékű, melyhez húsz százalék önrészt kellett előteremtenünk. Két Dacia típusú személygépkocsit vásároltunk, melyet a folyamatosan terepre járó munkatársaink fognak használni, akik eddig az elavult és kevésbé biztonságos járművekkel tették meg az utat. A billenőkocsi, a teherautó és a mini lánctalpas kotrógép is jó szolgálatot tesz majd, ami által a munkavégzés minősége is javul – emelte ki Dušan Glišić.
Fejsztámer Róbert hangsúlyozta, hogy a községnek két közvállalata van, melyek közül az egyik a vízművek, ahol a vízszolgáltatás és a csatornahálózat karbantartása mellett kivitelező munkák is folynak.  
– A kivitelezői munkálatokhoz az infrastrukturális park megújítása az egyik alapfeltétel. Folyamatosan újítani kell azt, hogy a közvállalat munkája zökkenőmentes lehessen. Az elmúlt években többször látogattunk már a vízművekbe, ahol láthattuk, hogy a jó gazdálkodásnak és a jó üzletpolitikának köszönhetően időről időre új gépeket szereznek be, mint ahogy most is. Egy banki lízing segítségével valósulhat ez meg, de hangsúlyozom kell, hogy ez az egyetlen pénzügyi terhe a közvállatnak – fejtette ki a polgármester.
Nebojša Rakić szintén nagyon örül az új gépeknek.
– A közvállalat nem csak a vízszolgáltatásért felelős, a tevékenységük szerteágazó, ezért is dicséretes a géppark folyamatos bővítése, mely a jobb munkavégzést segíti elő. Ez a beruházás is a fejlődőgépességről ad tanúbizonyságot, melyért dicséret illeti a vállalat teljes munkaközösségét, élén az igazgatóval, Dušan Glišićtyel.
Bővebben:

 


Bővült a géppark

Új erőgépeket vásárolt a horgosi Tisza Menti Vízművek vállalat