Kényelem és biztonság
A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézménybe látogatott csütörtökön Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Nebojša Rakić alpolgármester, hogy megtekintsék a közelmúltban történt fejlesztéseket. Az óvodánál az intézmény igazgatónője, Veselinov Ibolya fogadta őket és megmutatta nekik azokat az újításokat, melyek a gyermekek tanulását segítik, a kényelmüket és a biztonságukat szolgálják.
– Minden évben nagy figyelmet fordítunk épületeink felújítására. A minisztériumnak és az önkormányzatnak köszönhetően az idén is több fejlesztést valósítottunk meg. Elsőként a központi épületben kezdtük a munkálatokat. A tornatermet és az előcsarnokot belül átfestettük és mindez 400 ezer dinárba került. A minisztériumtól fejlesztő bútorokat kaptunk, melyek nélkülözhetetlenek az új programhoz. Ennek értéke 400 ezer dinárt tesz ki. A kerítésre is már ráfért a korszerűsítés és erre 900 ezer dinárt kellett költenünk – mondta az igazgatónő, aki köszönetet mondott a támogatásért.
Fejsztámer Róbert hangsúlyozta, hogy a gyermekek biztonsága és fejlődése nagyon fontos tényező az önkormányzat számára.
– Arra törekszünk, hogy az oktatási intézményeink a bölcsődétől az iskoláig minden évben megújulhassanak. Legyen ez akár támogatásból, vagy épp önkormányzati hozzájárulásból, de minden évben javítunk és fejlesztünk egy kicsit. Most, hogy megnéztük a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményt, örömmel mondhatom, hogy az óvoda olyan újításoknak örülhet, ami a gyerekek javát szolgálja – mondta Fejsztámer Róbert.
Bővebben:
Kényelem és biztonság
Óvodai fejlesztések Magyarkanizsa községben