Ajándék az óvodásoknak

2024.10.11.
 

Magyarkanizsa községben is megünnepelték a gyermekhetet, mégpedig úgy, hogy többféle programot szerveztek a kicsiknek. Elsősorban a szórakozva tanulás a cél, és ehhez az önkormányzat is hozzájárul minden évben. Csütörtökön a kicsiket az óvónénik a délelőtt folyamán a városháza előtti kisparkba vezették, ahol aszfaltrajzokat készítettek. Ez Magyarkanizsán már egy évek óta jól megszokott és várt pillanat, amikor a polgármester is meglátogatja őket és ajándékot is kapnak. Bús Szuzanna, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény pszichológusa elmesélte, hogy egész héten szórakoztató foglalkozásokat iktattak be úgy, hogy közben hasznosan töltötték az időt.
– Igyekeztünk a gyermekhetet színesebbé tenni, és olyan foglalkozásokat is tartottunk, melyek eltérőek a hétköznapiaktól. Ezúttal bábszínházat nézhettek meg, illetve a színházban is jártunk. Sportnapot is tartottunk és részt vettünk a sportválasztó napon is. Táncházat is tartottunk Szécsi Viktória közreműködésével. Barátság-nap is helyet kapott a programok között, mesefeldolgozás formáján, de érzékenyítő műhelymunka is szerepelt a foglalkozások között. A kicsik nagyon szeretik, amikor épületen kívül vagyunk, ezért külön öröm volt elsétálni a városháza elé, ott rajzolni az aszfaltra, az pedig, hogy még ajándékot is kaptak, nagy boldogság nekik – emelte ki Bús Szuzanna.
Fejsztámer Róbert munkatársaival együtt látogatott ki a városháza előtti térre, ahol a színes aszfaltrajzok készültek és a gyerekeknek ki is osztották az ajándékokat.
– Az önkormányzat a gyermekhét alkalmából minden évben ajándékokat biztosított, melyek elsősorban fejlesztő játékok. Az óvónők kérését meghallgatva készültek el a csomagok, melyeknek úgy látom, mindannyian egyaránt örülnek – mondta a polgármester.


Bővebben:

 


Ajándék az óvodásoknak

Óvodások aszfaltrajzolása a Gyermekhét alkalmából