Nagyobb hangsúlyt kaptak a beruházások és nemzetközi projektek

2024.10.24.
 

Magyarkanizsán július 10-én alakult meg az új összetételű községi képviselő-testület. Az elmúlt 100 nap munkájáról Fejsztámer Róbert polgármester adott összefoglalót szerdai sajtótájékoztatóján a községi tanács tagjainak jelenlétében. A sikeres pályázatokról, fejlesztésekről szólt, illetve több rendezvényről is.
- Az elkövetkező négyéves ciklust tervezve úgy gondoltuk, hogy megerősítjük azon szakemberi állományt, amely sikeresen koordinálhatja a beruházásokat és nemzetközi projekteket – mondta a polgármester rámutatva, hogy a tanácsnoki rendszerben ezért volt némi csere az előző ciklushoz viszonyítva.
- Úgy gondolom, hogy ez mindenféleképpen ahhoz fog hozzájárulni, hogy megerősödik a nemzetközi téren és a nagy beruházások terén kifejtett munka. Annyit még hozzáfűznék, hogy azért majdnem teljesen ugyanolyan a felállása az önkormányzatnak, mint amilyen korábban volt, merthogy a képviselő-testületnek az összetétele is majdnem teljesen ugyanolyan, mint amilyen a négy évvel ezelőtti volt: a 29 képviselőből 27 alkotja a koalíciót, mégpedig 19 VMSZ-es és 8 haladó képviselő. Mivel egy régi-új vezetésről van szó, megvan a folytonosság az önkormányzat munkájában, így nem is állt le az önkormányzat sem a választási folyamatban, sem a választások után, így azt mondhatom, folyamatos munkával telt az elmúlt 100 nap.
A nyári időszakban számos program volt a község területén, emelte ki a polgármester.
- A nyári közösségi programok mellett voltak falunapok, Adorjánon, Horgoson, Kishomokon, Völgyesen. Minden egyes településünknek megvannak a saját rendezvényei, saját falunapja, s ez az elkövetkezőkben is így fog maradni, hisz, mint ahogy eddig is, a költségvetésben szerepelnek a nagyrendezvények. Csak emlékeztetnék: ebben az időszakban volt a martonosi főzőverseny, a malomfesztivál, az oromiak világtalálkozója, a Kanizsafeszt, a Kukoricafesztivál, a kajakregatta, az Írótábor, a Szent István-nap és a községnap. Ezek az önkormányzati költségvetésben mind-mind külön tételsorként szerepelnek. Ebben az időszakban újraindítottuk és megerősítettük az ifjúsági otthonban lévő IT Hub-központ működését, így a fiataloknak és a fiatal vállalkozóknak is lehetőségük volt arra, hogy az informatika területén a legújabb trendekkel megismerkedjenek – foglalta össze Fejsztámer Róbert.
A közintézményekben is folyt az elmúlt száz napban a munka, így lehetőség volt különféle felújításokra is, mondta a polgármester, emlékeztetve, hogy az elmúlt időszakban a zeneiskolában, a horgosi általános Iskolában, a magyarkanizsai központi óvodában és a velebiti művelődési házban is voltak felújítások. Ez utóbbi teljesen átépült és megújult.
- Elindult a szociális felzárkóztatási program Horgoson, és ahogy arról már szó volt, ahogy megjelentek az IPA pályázatok eredményei, azokkal párhuzamosan a gyakorlatban is elindult két program. Az egyik az atlétikához, a másik pedig az asztaliteniszhez kötődik - emelte ki a polgármester hozzátéve, hogy időközben kilenc településen a mezei utakat is sikerült felújítani.
- Ami most aktuális hír, az szintén egy pályázathoz kötődő, mégpedig, hogy a hétvégén újraindul a mozi Magyarkanizsán. Bízom benne, hogy nagy lesz rá az érdeklődés, hiszen maga a mozi elindítása is egy sikeres pályázatnak köszönhető, ezen keresztül tudta beszerezni az önkormányzat a megfelelő technikai felszerelést a Cnesa intézmény számára. Történtek ebben az időszakban eszközbeszerzések, a Tiszamenti vízművekben különböző munkagépek és a munka hatékonyságát növelő eszközök lettek vásárolva. Természetesen azt is érdemes megemlíteni, hogy mindezen beruházások mellett a nemzetközi kapcsolatainkat is tovább mélyítettük, hiszen Szegeden és Strasbourgban is ebben a száz napban nemzetközi fórumokon képviseltük az önkormányzatot, és bízom benne, hogy egy kicsit öregbítettük is a község hírnevét - jelentette ki Fejsztámer Róbert, aki hasonlóan lendületes munkát vár az elkövetkező időszakra is.
- Bízom benne, hogy ez a 100 nap, egyféle tükre lesz az elkövetkező négyéves időszaknak. Bízom benne, hogy ez a tempó, a dolgozni akarás, ami jellemezte az első időszakot, folytatódni fog ugyanilyen lendülettel. Természetesen mindenféleképpen számítunk arra, hogy az intézmények, a civil szervezetek és a polgárok részéről továbbra is meglesz az a nagymértékű támogatás, ami megvolt a választások alkalmával is és megvolt magában az előző ciklusban is.
Bővebben:

 


Magyarkanizsa: Nagyobb hangsúlyt kaptak a beruházások és nemzetközi projektek

Középpontban a nagyberuházások

„A folytonosság jellemzi Magyarkanizsa önkormányzatának munkáját”

Az elmúlt 100 nap történéseiről

Az új magyarkanizsai önkormányzat első 100 napja