Tettei mai is hatnak

2025.01.29.
 

A horgosi művelődési ház adott otthont hétfőn este a Szent Száva-napi gazdag programnak, melyre színültig megtelt a terem. A műsorban felléptek moholi és szabadkai műkedvelők, illetve a gyermekek szavalatai tették még szebbé az ünneplést.
Alkalmi beszédet Nebojša Rakić, magyarkanizsai polgármester-helyettes mondott, aki külön megdicsérte a gyerekeket és a jövő zálogjainak, a hagyományok őrzőinek nevezte őket. Beszédében méltatta Szent Száva munkásságát és több alkalommal kitért arra is, hogy a szerb-magyar együttélés nagyon fontos ezen a vidéken, hogy elengedhetetlen egymás kultúrájának tiszteletben tartása és hogy mindez az elfogadásra, egymás megbecsülésére tanít.
– A Szent Száva-napi ünnepi akadémiát a magyarkanizsai önkormányzat és a horgosi szerb pravoszláv egyház szervezésében tartottuk meg, mely nagyon fontos mérföldkő nemzetünk történelmében. Öröm számunkra, hogy az iskolások is bekapcsolódtak az ünneplésbe, hisz Szent Száva a szerb oktatás és kultúra védőszentje is – mondta többek között Nebojša Rakić.
Történelmi visszaemlékezést Győri Viktor, magyarkanizsai történelemtanártól hallhattak az ünnepség résztvevői, aki kiemelte, hogy Szent Száva rengeteget tett a szerb népért, iskolák, kolostorok építése és szerb iskolák függetlenségének kivívása is a nevéhez fűződik.
Az ünnepség egyik legszebb részeként Tomislav Živković, pravoszláv pap beszédében hangsúlyozta a szeretet fontosságát és az ünnepek méltó megülését, mely a nemzet egyik tartópillére.
A folytatásban megszentelték és megszegték az ünnepi kalácsot, majd az esemény végén a jelenlevő gyermekek mindegyikét a színpadra hívták, és ajándékcsomaggal jutalmazták.
Bővebben:

 


Tettei mai is hatnak

Horgoson is megünnepelték Szent Száva napját

Szent Száva-napi ünnepi akadémia Horgoson