Megnövelték a támogatás összegét

2025.05.07.
 

Magyarkanizsa községben már évek óta az energiahatékonyságot támogató pályázat az egyik legnépszerűbb kiírás, ugyanis egyre többen veszik igénybe. A 2024-ben beadott kérelmek most kerültek sorba, és kedden délelőtt írták alá az igénylőkkel a szerződéseket.
A községbeli polgárokat Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Nebojša Rakić alpolgármester köszöntötte, akik gratuláltak nekik a sikeres pályázathoz, amely lehetővé teszi, hogy a házukat energiahatékonnyá tegyék, igen jelentős anyagi segítséggel. Magyarkanizsa önkormányzata tavaly is lefolytatta a pályázatot, amelynek állami támogatási összegét – a nagyszámú jelentkező miatt – megduplázta a Bányászati és Energetikai Minisztérium, és ehhez az önkormányzat is hozzátette az azonos, megnövelt támogatási összeget. Az utólag megítélt teljes támogatási keretből 106 pályázó esetében valósulhat meg lakóépületek, családi házak és lakások energiahatékonyságának növelése. Az önkormányzati önrésszel együtt a támogatási keretösszeg 20.700.000 dinár.
Az oromi Pósa Lóránt és családja napelemvásárlásra pályázott, sikeresen.
– Első alkalommal pályáztunk, és nagyon örültünk a lehetőségnek. Nem biztos, hogy e nélkül a segítség nélkül is belevágtunk volna, így mindenképp köszönettel tartozunk a támogatásért. A családunknak ez nagy segítség anyagilag. Napelemes rendszerre pályáztunk, amellyel nemcsak energiát takarítunk meg, hanem idővel a költséghatékonysága is megmutatkozik majd, illetve a környezetkímélő hatása sem elhanyagolható. A befektetés összege 800 ezer dinár körül van, amelynek felét a sikeres pályázat fedezi – mondta a családapa.
Fejsztámer Róbert elmondta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a községbeliek még az idén számíthatnak újabb pályázati kiírásra.
– Tavaly 112 pályázó jelentkezett, akik közül 106-an feleltek meg minden adminisztratív és technikai feltételnek. Az az összeg, amelyet a minisztérium és az önkormányzat közösen biztosított volna, nem bizonyult elegendőnek minden pályázó támogatására. A 10 milliós keretösszeg a pályázók egyharmadának támogatására lett volna elég, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy saját költségvetéséből még 5,3 milliót irányoz elő erre a tevékenységre, illetve kértük a minisztériumtól, hogy ők is biztosítsanak még ugyanennyit, így mára a keretösszeg 20,7 millió dinár lett. A pályázók java része ezúttal is nyílászárók cseréjére igényelt támogatást, valamint napelemre vonatkozó támogatási kérelmek is érkeztek – magyarázta a polgármester, és hangsúlyozta, hogy az összeg növelésének köszönhetően mindenki nyert, aki megfelelt a feltételeknek. Hozzátette, hogy az önkormányzat szeretné folytatni ezt a tevékenységet, amely az energiahatékonyság és a környezetvédelem szempontjából egyaránt fontos.

Bővebben:


Megnövelték a támogatás összegét

Több mint száz sikeres pályázóval írták alá a szerződést Magyarkanizsán