Magyarkanizsa is részt vett az ÖkOlimpián

2014.11.04.
  

Az ÖkOlimpia elnevezésű sajátos sportrendezvény szerbiai körútjába a szervező Szerbiai Olimpiai Bizottság idén Magyarkanizsa városát is bevonta. A rendezvény célja, hogy az általános iskolás gyermekekkel megismertessék az olimpiai szellemet, annak valódi értékét és a környezetvédelem fontosságát. A program kezdeteként tegnap délelőtt a városháza előtti kisparkban öt fát ültettek, amelyek az olimpiai eszmével összhangban a játék örömét, a sportszerűséget, a tiszteletet, a szellem, a test és a lélek egyediségét szimbolizálja.
A hivatalos megnyitón jelen volt a támogató amerikai nagykövetség képviselője is. A program a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvarában folytatódott, ahol az 1–6. osztályos tanulók csapatban vettek részt. Eközben a tanítás is folyt, mert minden osztályból csupán három tanuló vehetett részt, ők pedig ajándék pólókat, papírsapkákat és oklevelet kaptak. A játékok során öt helyszínt alakítottak ki, ahol más-más feladatokat kellett megoldaniuk, együtt mozoghattak, célbadobósat játszhattak, valamint megtanulhatták az olimpiai karikák színének jelentését is, hogy hogyan óvhatják a környezetüket, sőt azt is, hogyan kell vinni az olimpiai zászlót. A hetedik-nyolcadik osztályos tanulók az ökofocival ismerkedhettek meg, melynek érdekessége, hogy a fiúk és a lányok együtt határozhatták meg a játékszabályokat, így értékes tapasztalatra tehettek szert a becsületes és sportszerű játék terén.

Bővebben:


https://www.magyarszo.rs/hu/2513/vajdasag_magyarkanizsa/118002/Magyarkanizsa-is-r%C3%A9szt-vett-az-%C3%96kOlimpi%C3%A1n.htm

http://www.vajma.info/cikk/magazin/7874/Okolimpia-Magyarkanizsan-.html

https://www.youtube.com/watch?v=gMDYMSWYG84&list=UUOvBXkLmx4eOVCBcx_gcX5Q




A fényképeket készítette: Puskás Károly építészmérnök