Kresz Kriszti Magyarkanizsán

Községi közlekedési versenyt tartottak Magyarkanizsán. A Kresz Kriszti elnevezésű megmérettetésen az iskolaelőkészítős óvodai csapatok, valamint az általános iskola első és második osztályos diákjai vettek részt. Az eseménynek a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Zmaj-épülete adott otthon, ahol 30 gyerek mérte össze tudását.
Azon gyerekek jutottak tovább a községi versenyre, akik az iskolájukban meghallgattak egy előadást, majd egy vonatkozó teszt kitöltése során a legtöbb pontot érték el. A magyarkanizsai általános iskolákat 3 csapat képviselte, míg az óvodások hét csoportban versenyeztek.
A feladatokat korcsoportok szerint osztották fel. A kérdések kivetítőn is olvashatók voltak, de egy moderátor is megosztotta azokat a gyerekekkel, akik csoportokban dolgozva válaszoltak azokra, vagy rajzolták le a jó megoldást.
Online versenyről van szó, amely egy központi applikáción keresztül zajlik - emelte ki Bajtai Balázs, a Községi Közlekedésbiztonsági Tanács képviselője. Elmondta, a versenyt már ötödik alkalommal szervezték meg. A rendezvényt az országos Közlekedési Ügynökség kezdeményezte.
Bajtai Balázs, a Községi Közlekedésbiztonsági Bizottság koordinátora: „Ami egy igen jó kezdeményezés, hiszen ilyen komolyan nem foglalkoznak az alsóban a gyerkőcökkel. És ez arról szól, hogy minden kis iskola, kis óvoda a saját kis versenyét megszervezi és azután lesz belőle egy községi verseny, aztán egy körzeti, valamint országos.”
A verseny az alsós és az óvodás gyermekeknek szól, annak érdekében, hogy minél hamarabb megtanulják az alapvető közlekedési szabályokat. A legtöbb pontot szerzett csapat ajándékban részesült és továbbjutott a körzeti versenyre. A programot Magyarkanizsa önkormányzata támogatta.
Bővebben:
Kresz Kriszti Magyarkanizsán
Kresz Kriszti – biztonságos közlekedés iskolába menet
„Kresz Kriszti” Magyarkanizsán
















