Informatikai képzés hölgyeknek

2014.12.12.
 

December 11-én ünnepélyes keretek között kerültek kiosztásra a bizonylatok a számítógépes tanfolyamot sikeresen befejezett hölgyeknek.
A városháza dísztermében a bizonylatokat Huzsvár Ervin, polgármester-helyettes és Búzás Hedvig képzés-szervező adták át.
A kezdő képzést 14, míg a haladó képzést 16 hölgy fejezte be.
A hallgatók olyan Magyarkanizsa községbeli hölgyek voltak, akik vagy tartósan munkanélküliek, vagy pedig munkahelyük megőrzésének céljából volt szükségük a képzésre.
Az 50-50 órás képzések 2014. szeptember 8-a és 2014. december 8-a között zajlottak le. A résztvevőknek a képzésen való részvétel teljesen térítésmentes volt, ugyanis Magyarkanizsa község egyike volt azon tizenkét vajdasági községnek, amelyek a Nemek Egyenjogúságának Hivatalánál nyertek pályázatot.
A képzéseket a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezte és bonyolította le. A tizenkét község között összesen 1.150.000 dinár vissza nem térítendő támogatás került kiosztásra. Ebből a magyarkanizsai projektum a megvalósításra 90.000 dinárt kapott.
Az ilyen fajta képzések megvalósításának célja, hogy a falvakban élő hölgyek versenyképességét növeljék a munkaerőpiacon.


https://www.youtube.com/watch?v=w1BvM2GYik8

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18045/Magyarkanizsa-Befejezodott-az-informatikai-kepzes.html