Gyerekek oltották a tüzet Magyarkanizsán

A magyarkanizsai cserkésztelepre több mint 110 gyermek érkezett Vajdaság számos településéről a tűzoltótáborba. A Jerico elnevezésű, határon átnyúló IPA-projekt keretében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a tűzoltóság alapjaival, kapcsolatokat építsenek, és erősítsék a vajdasági tűzoltó-közösséget.
A táborban a gyermekek testközelből ismerkedhettek meg a tűzoltók munkájával: végig követhették, hogyan kell kimenteni egy bajba jutott személyt egy járműből, valamint hogyan kell eloltani egy tüzet.
A tábor programja rendkívül színes. A délelőtti órákban a gyermekek képzéseken, bemutatókon és előadásokon vehetnek részt, míg délutánonként kézműves foglalkozások várják őket, megtanulják a tábor táncát és himnuszát, valamint hajóznak és medencéznek.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerkedjenek a tűzoltóság alapjaival és a tűzoltók munkájával, új ismereteket szerezzenek, valamint kapcsolatokat építsenek.
Bajtai Balázs, elnök, Községi Tűzoltó Szövetség, Magyarkanizsa: „A legfontosabb célja a tábornak az az, hogy a gyerekeket egy helyre hozzuk, és tudjanak kapcsolatot építeni egymással egész Vajdaság területén, ez a lényeg, hogy nem csak a község területéről hívtuk gyerekeket, hanem mindenhonnan, hogy megismerjék egymást. Ezek a kapcsolatok hasznosak lehetnek majd életük során, ha maradnak a tűzoltóságnál akkor az együttműködés egy ekkora régióban nagyon hasznos tud majd nekik lenni.”
A tábort Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is meglátogatta, aki beszédében kiemelte a projekt jelentőségét.
Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Nemcsak a fontossága miatt, a tartalma miatt stratégiai, hanem az összeg nagysága miatt is, hiszen majd 2,4 millió eurós összköltségvetésű, ami a magyarkanizsai részt illeti, és ebből a nagy összegből kell majd a horgosi tűzoltóotthont korszerűsíteni, felújítani és olyan képzőközponttá átalakítani, amit majd tudnak használni a tűzoltók.”
A gyerekek számára lehetőség nyílt arra is, hogy bemutassák az eddig tanultakat, este pedig tábortűzzel és tánccal zárták a tábort.
Bővebben:
Gyerekek oltották a tüzet Magyarkanizsán - vagy legalábbis erről tanultak
Együtt táboroznak az önkéntes tűzoltók Magyarkanizsán
Nyári Ifjúsági Tűzoltótábort tartottak Magyarkanizsán
















