44. Futó- és Úszófesztivál

2026.08.10.
 

Mintegy ezer versenyzővel tartották meg Magyarkanizsán a 44. Futó és úszómaratont. Az egész napos programot a Bro’S Gym és Magyarkanizsa önkormányzata közösen szervezte meg. A sportolók Szerbia mellett, többek között Magyarországról, Németországból és Litvániából érkeztek. 


Még a délelőtti órákban is be lehetett nevezni a sporteseményre. Majd ezt követően elsőnek az úszás vette kezdetét. Legelőször a 200 és az 570-es távokra került sor.  


A zentai Fekete Hunor az utóbbira nevezett be és harmadikként ért célba: „Igazából apukám és a testvérem úszott, és apukám elvitt engem is úszni, és utána megszerettem.”  


Ezt követően 3 kilométeres táv következett. A sportolók 28 fokos vízben úsztak. Buják Nikoletta a nők kategóriájában elsőként ért célba, míg a magyarkanizsaiak közül Muhi Ádám teljesítette a távot leggyorsabban. 


Buják Nikoletta Németországból utazott ide a versenyre: „Jó volt, tetszett. Ugye most már másfél hete nem edzettem, mert szünetünk van. De jó volt tetszett, jó volt, hogy volt még egy lány, akivel tudtam úszni.” 


Muhi Ádám: „Ezen a maratonon 2016 óta szinte minden évben részt veszek. A teljesítményemmel nem vagyok annyira megelégedve, lehetett volna jobb is, de akkora felkészüléssel, amit idén is csináltam örülök, hogy így is sikerült.”  


Az úszást a futás követte. Elsőként a rövidebb távot teljesítők rajtoltak el, majd ez után jött a 4 és 10 kilométeres szakasz. A magyarkanizsai születésű ám Szegeden élő Terzin Anna a 10 kilométeres távon, a saját kategóriájában a 17-dik helyen végzett: „A futásban azt szeretem, hogy egyedül vagyok és hogy szinte egy meditatív állapotban kerülök. Plusz az, hogy kihívás a testemnek és hogy még mindig ilyen jól bírom, ezt is szeretem. A kanizsai maratonra meg azért neveztem be, mert Kanizsa. Nekem most ez a hatodik alkalom, hogy futok.” 


A 44. alkalommal megszervezett sporteseményen kicsikkel és nagyokkal közel ezren vettek részt. Ami azt jelenti, hogy ebben az évben nagyobb volt a maraton iránt az érdeklődés, mint tavaly. A legidősebb versenyző egy 87 éves futó volt, míg a legfiatalabb épp, hogy csak megtanult járni.  


Kónya Róbert szervező elmondta: „A magyarkanizsaiak számára a korábbi évek tradíciója is azt mutatja és a résztvevők száma is, hogy a sportnak Magyarkanizsán hagyománya van, nem 44 éves, mint a mai magyarkanizsai úszó és futómaraton sorszáma mutatja, hanem több mint százéves, hiszen 1882-ben is rendeztek itt futó és úszóversenyt.” 


Az egész napon át tartó esemény ideje alatt zene és nagy gasztronómiai kínálat várta versenyzőket és a kilátogatókat. 


Bővebben: 

 


44. futó- és úszómaraton Magyarkanizsán

44. futó- és úszómaraton Magyarkanizsán

Közel hatszázan úsztak és futottak Magyarkanizsán