Vége az építési engedélyekre való hosszas várakozásnak

2015.03.02.
 

Március 1-től életbe lép a decemberben elfogadott új építésügyi törvény azon rendelkezése, mely előírja az építési engedélyek kiadásának új módját: a befektetők – legyen szó magánszemélyekről vagy jogi személyekről – ezentúl egyetlen ügyintéző helyen ki tudják majd váltani az engedélyt, legfeljebb 28 nap alatt, 12 lépésben.

A magyarkanizsai Köszégi Közigazgatás Felügyelőségi szolgálatának vezetője, Sáfrány Attila szerint az építési engedélyek kibocsátásával eddig sem volt semmi probléma. Attól a pillanattól kezdve, ahogy a kérelmező átadja az összes szükséges, törvény által előírt dokumentummal kiegészített kérelmét, a szolgálat kész az engedély kibocsátására mindössze néhány napon belül, és hasonló a gyakorlat más kisebb települési önkormányzatoknál is. Ugyanakkor a módosított törvény végrehajtása kapcsán az illetékes minisztérium még nem adta ki a szükséges konkrét előírásokat az építési, és más – törvény által előírt – engedélyek kiadására vonatkozóan, pedig mintegy 28 ilyen rendelkezés kellene a gyakorlati megvalósításhoz.

 

Bővebben:


http://www.dnevnik.rs/vojvodina/nema-vise-izgovora-za-tromost-administracije

https://www.youtube.com/watch?v=Fd3MQHun00I