A vajdasági fiatalok véleményére is kíváncsi a Magyar Kormány
Rólad szól! – párbeszéd a fiatalokkal elnevezéssel indított konzultációsorozatot a Magyar Kormány abból a célból, hogy az anyaországi és a határokon túli fiatalok véleményét is kikérje a jövő ifjúságpolitikájának kialakításához. A sorozat egyik állomása április 8-án Magyarkanizsa volt.
A Magyar Kormány abból indult ki, hogy fiatalok nélkül megfelelő ifjúságpolitikát folytatni nem lehet. A konzultációsorozatban ezért, amellett, hogy a fiatalokat tájékoztatják a már megtett intézkedésekről és a belőlük fakadó lehetőségekről, arra is lehetőség nyílik, hogy a fiatalok is elmondják a jövő ifjúságpolitikáját érintő véleményüket, javaslataikat és igényeiket, valamint feltegyék kérdéseiket az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselőjének.
A Vajdaság minden részéből összegyűlt fiatalok mobiltelefonos szavazó applikáció segítségével válaszoltak a kérdőívben szereplő kérdésekre. A diagrammos összegzés azonnal láthatóvá vált a kivetítőn és megszabta a konzultáció további irányvonalát. A fiatalok kész javaslatokat is hoztak magukkal.
A program célja, hogy elinduljon egy közös gondolkodás a nemzeti ifjúságpolitikai kérdések vonalán, amelybe Magyarkanizsán a vajdasági fiatalok is bekapcsolódhattak. A Magyar Kormány kezdeményezésének értelmében a jövőben az anyaországiak mellett a határon túli fiatalok is közvetlen alakítói lehetnek az ifjúságpolitikának és a konzultációk összegzéséből eredő, őket érintő intézkedéseknek.
Bővebben:
https://www.youtube.com/watch?v=rxoIZb2iJWo
Nemzetközi ifjúsági konzultáció: Fiatalok nélkül nincs megfelelő ifjúságpolitika