Magyarkanizsa község sportfejlesztési programja 2015-2018
Bevezető – polgármesteri előszó: Magyarkanizsa község sportfejlesztési programja a sportra vonatkozó általános alapokmányok rendelkezéseit szem előtt tartva íródott. Így figyelembe vette a sporttörvény előírásait és a szerbiai sportfejlesztési stratégia ajánlásait is. Nem utolsó sorban pedig kiindulópontjaként az alkotmány azon állításából indult ki, mely szerint a sport olyan kategória, melyhez különleges társadalmi érdek fűződik.
A mindenkori önkormányzat feladata, hogy a társadalmi fejlesztések területén, ahová a sport is tartozik, kialakítsa és véghezvigye azokat a rendszerszintű megoldásokat, amelyek hosszútávon pozitív eredményeket hoznak. Magyarkanizsa önkormányzata már az eddig érvényben lévő stratégia megírásakor is úgy értékelte, hogy a sportolóink községünk hírnevét öregbítik, hogy a sport révén erősödik közösségünk összetartása és gazdagodik, egészségesebbé válik a felnövekvő generációk élete. A sportfejlesztési program éppen ezért nem emel ki néhány sportágat, hanem kiegyensúlyozott, egységes mértékű fejlesztéseket lát elő.
Prioritást tulajdonképpen néhány fejlesztési terület élvez: így a program szerint kiemelt fontosságú a sport infrastruktúra fejlesztése és a sport aktivitásokhoz szükséges megfelelő feltételek biztosítása, az utánpótlás-nevelés és a rekreáció.
A törvényes rendelkezésekkel összhangban tehát az utánpótlás-nevelés terén szerepet kap az óvodai, gyermek és ifjúsági sport, hiszen a sportkultúra kialakítását a lehető legkorábban elkezdve lehetőséget nyerünk a klubsportok tömegesítésére is.
Miután számos hazai felmérés rávilágított arra, hogy a polgárok általános egészségügyi állapota romlik, a község sportfejlesztési programja magában foglalja a rekreációt és az aktív szabadidőtöltést is. Az előlátott aktivitások megvalósítása kapcsán számítunk a szakszervezetek támogatására.
A versenysport tartópillérei a sportegyesületek. Az ő munkájuk kiemelten fontos, hiszen a klubokban nap, mint nap zajlik a munka: sportmunkások foglalkoznak a gyerekekkel, fiatalokkal, akik megfelelő felkészítést kapva sikeresen szerepelhetnek a különböző hazai és külföldi versenyeken és elért eredményeikkel öregbíthetik községünk hírnevét.
A sportoláshoz és a testneveléshez való jog az alkotmány által garantált, ezért ennek a jognak az érvényesülését minden önkormányzatnak biztosítania kell a polgárai számára. Ugyanakkor a különböző korcsoportok, a fogyatékkal élők sportja más-más lehetőségeket és feltételeket igényel annak érdekében, hogy személyiségük a sport, és az igényeikhez alakított aktív szabadidős programok révén kiteljesedhessen. Mindezt pedig azzal a fő céllal, hogy elérjük a gyermekek, fiatalok és idősek sportaktivitásokba való bekapcsolásának azt az arányát, amit más európai országok fel tudnak mutatni.
Bízom benne, hogy ez a dokumentum jelentős lépésként megalapozza a következő évek sportfejlesztési tevékenységét, elejét veszi a nem rendszerszintű, megalapozatlan aktivitásoknak és kézikönyvként szolgál majd minden sportmunkásnak is.
Dr. Bimbó Mihály
magyarkanizsai polgármester
Magyarkanizsai Községi Sportfejlesztési Program 2015-2018