Új mentőkocsit kapott a magyarkanizsai Egészségház

2015.12.23.
 

A tartományi kormány 13 és fél millió dináros támogatásából, amelyet a magyarkanizsai önkormányzat a migránsválság idején, mint első jelentős támogatást kapott, az önkormányzat új Peugeot márkájú mentőautót vásárolt a helyi egészségháznak. A mentőautó tegnapi átadásán dr. Bimbó Mihály polgármester elmondta, hogy az önkormányzat már akkor ígéretet tett az egészségügyi intézménynek az új kocsi vásárlására, hiszen az egészségház, különösen pedig annak mentőszolgálata, a hat hónapig tartó migránskrízis idején óriási erőfeszítéseket tett, hogy a polgárok ellátása mellett a migránsoknak is megfelelő egészségvédelmet tudjon nyújtani.

Az új mentőkocsi kulcsait Nyilas Mihály, tartományi kormányfő-helyettes adta át dr. Körmöczi Lászlónak, az Egészségház igazgatójának, aki elmondta, hogy a járművet igyekeznek mielőbb felszerelni, ellátni azokkal a berendezésekkel, amelyek szükségesek annak teljes körű működéséhez. Ezt részben annak a 12 éves mentőautónak a kifogástalan állapotban lévő felszereléséből fogják megoldani, amelyet az új kocsi üzembe helyezése után kivonnak a forgalomból, a többi felszerelést pedig más forrásokból igyekeznek megvásárolni.

Bővebben:


Új mentőkocsit kapott a magyarkanizsai Egészségház

Új mentőautó a Magyarkanizsai Egészségház részére


Új mentőkocsi az Egészségháznak



A fényképeket készítette Kónya Róbert