Röntgengépet kapott Magyarkanizsa
Két év után újra működik röntgengép Magyarkanizsán, egy modern, digitális eszközt helyeztek üzembe az egészségházban, s ez nagyban megkönnyíti a polgárok és az egészségügyben dolgozók mindennapjait. Az új röntgengép hivatalos átadásán jelen volt dr. Bimbó Mihály polgármester, dr. Körmöczi László, az egészségház igazgatója, Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, valamint a beszállító cég, a Visaris Kft. képviselője, Nikola Škaljac.
– 2014 áprilisában indult az új röntgengép vásárlására közbeszerzési eljárás, amely sajnos igen sokáig elhúzódott. A hazai piacon ajánlatot tevők ugyanis kifogásolták az egészségház által igényelt gép technikai igényeit, mi azonban ragaszkodtunk a kért feltételekhez – mondta dr. Bimbó Mihály. – 23,6 millió dinárba került az új gép, viszont további költségeket jelentett a biztonságos feltételek megteremtése: a röntgenszobát fel kellett újítanunk a padlótól a villanyvezetékekig, ez további 5,5 millió dinárba került. Bízom benne, hogy a röntgengép sikeresen szolgálja a jövőben a lakosaink egészségmegőrzését – mondta a polgármester.
Dr. Körömöczi László elmondta, hogy a röntgengép lízingre való vásárlását még a volt polgármester, Nyilas Mihály kezdte meg, és dr. Bimbó Mihály jelenlegi polgármester segítette a projekt befejezését, így mindkettőjüknek köszönetet mondott.
Bővebben:
Röntgengépet kapott Magyarkanizsa
Ismét készülnek röntgenfelvételek Magyarkanizsán
Ünnepélyes keretek közt átadták az új röntgengépet
Nem kell már utaznunk a röntgenfelvételért