Melyik szülő ne álmodna egészséges, okos, szép gyermekről? Tillinkó Luca pontosan ilyen, sőt ezenfelül még szorgalmas és rendkívül tehetséges is. A tizenhat éves horgosi kislány már Magyarkanizsa község Juventus Pro Urbe érdemérmét is a magáénak tudhatja, amelyet néhány héttel ezelőtt, a községnapi díszülés keretében vehetett át, majd tehetett a megannyi egyéb díja és elismerése mellé. A népdalénekes, népi hangszeres, ékszerkészítő fiatal kora ellenére nagy elhatározottsággal, hatalmas fegyelemmel és rengeteg energiával tart a céljai megvalósítása felé, mindeközben egyetlen pillanatra sem tévesztve szem elől azt a mottót sem, miszerint a megtett út fontosabb, mint maga a cél. 
Mit szóltál hozzá, amikor jelezték feléd, hogy jelöltek erre a rangos kitüntetésre, sőt meg is kaptad azt? 
– Nagyon meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy én erre a díjra egyáltalán jelölve lehetek. Amikor megtudtam, hogy meg is kapom, akkor nagyon boldog és hálás voltam, illetve azóta is az vagyok. Óriási elismerést jelent számomra, hogy méltónak tartottak erre a rangos városi kitüntetésre. 
Maga a díjátadás is nagyon szép volt, igazán ünnepélyes hangulatban zajlott. Te hogy érezted ott magad? 
– Nagyon izgultam, féltem, hogy biztos mindent úgy teszek-e, ahogyan kell, például, hogy hogyan kell kimenni a díjért és hasonlók. Annak ellenére, hogy a színpad már megszokott terep számomra, ott és akkor mégis máshogy volt. Mindezzel együtt azonban igyekeztem jól érezni magam, próbáltam megélni a pillanatot, hiszen ilyesmi nem sokszor adatik meg az ember életében. Magával a színpaddal és a színpadi léttel egyébként nincs semmi bajom, a fellépéseket és éneklést kifejezetten élvezem. Az azonban teljesen más érzés. Igaz, hogy olyankor is előfordul, hogy fellépés előtt is van bennem némi izgalom, mégis más, mint akkor, amikor díjat kell átvennem. 
Mi a különbség a kettő között? Amikor kiállsz a színpadra, akkor is rengeteg szem szegeződik rád. 
– Valamiért más érzés zenélni és énekelni a színpadon, azt ugyanis nagyon élvezem, szeretem csinálni, ráadásul ahhoz már hozzá is szoktam az elmúlt évek során. Így szerencsére egyáltalán nem okoz nehézséget számomra az, ha sok ember előtt kell énekelnem vagy zenélnem. 
Ez volt az eddigi legnagyobb díj, amit kaptál, vagy vannak már ennél is nagyobbak a polcodon? 
– Az egyik legjelentősebb elismerésem ez volt, a másik pedig a KÓTA Aranypáva-nagydíja, ugyanis népi énekkel sikerült elnyernem ezt a nagydíjat, amire szintén nagyon büszke vagyok. 
Te már nagyon régóta foglalkozol népművészettel, amelynek terén nem csak az éneklés az, amiben sikeres vagy. 
– Eleinte sokakhoz hasonlóan én is néptánccal kezdtem a népművészeti pályafutásomat. A tánctáborban, amelyben részt vettem, volt egyebek között hegedűoktatás is, amelyre nekem szinte azonnal felcsillant a szemem, és rögtön tudtam, hogy azt nagyon szeretném megtanulni. Még az előtt, 2012-ben néztem a Fölszállott a pávát, ahol lenyűgözött Berec-Csizmadia Anna éneklése, különösen akkor, amikor horgosi népdalokat énekelt. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer majd én is szeretnék népdalokat tanulni és azokkal színpadra is lépni. Később, hét-nyolc éves koromban el is kezdtem népdalokat énekelni, majd 9–10 évesen pedig hegedülni is. A táncra sajnos nem jutott több időm, így azt nem tudtam tovább folytatni, a különféle táncházakban és táborokban azonban még ma is szívesen táncolok, ugyanis nem túlzás azt állítani, hogy ez is ugyanúgy hozzátartozik az életemhez, mint az éneklés meg a zenélés. 
Most hol tanulsz, hol fejleszted a népművészetek területén eddig megszerzett tudásodat? 
– A Szabadkai Zeneiskolában klasszikus hegedű szakon másodikos középiskolás vagyok, Szegeden, a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolában népi ének szakon hatodik osztályos vagyok, itt, Horgoson, a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesületben működik a zenekarunk, a Kamrás együttes, amelynek tagja vagyok, valamint a Csonka Ferenc és Zenekara Egyesületben pedig hegedülni tanulok. 
Ezt még felsorolni is sok. Hogy jut mindenre idő, hogy lehet egyszerre két különböző városban is iskolába járni? 
– Nehezen lehet összehangolni, főleg úgy, hogy az egyik Szegeden van, a másik pedig Szabadkán, ám szerencsére olykor online is megtartják az órákat, ha éppen máshogy nem kivitelezhető. Olykor valóban nehéz, sok szervezést is igényel, ám mégis úgy érzem, hogy nem tudnám másként leélni az életemet. 
Unatkoznál máskülönben? 
– Valószínűleg igen. Nagyon szeretek a zenével foglalkozni, azzal töltöm minden napomat. 
Egy jó énekesnek nem árt, ha tud hangszeren is játszani? 
– Szerintem nem árt, ha több hangszert is meg tud szólaltatni valaki, de az ének azért kétségtelenül önmagában is megállja a helyét. 
Megvan, hogy mi az, amit leginkább szeretsz énekelni? 
– Nagyon szeretem a vajdasági népdalokat, amelyekből rengeteg van felgyűjtve, viszont a technikák valamivel bonyolultabbak az erdélyiek esetében. A díszítések Vajdaságban nem olyan bonyolultak, mint Erdélyben. Persze, ezeket is nehéz énekelni úgy, hogy ízes legyen, de mivel az erdélyi dalokban több a díszítés, azokat még nehezebb jól elénekelni. 
Szokták mondani, hogy az éneklés segít kiadni a bánatot is és az örömöt is… 
– Ezzel teljes mértékben egyetértek. Az énekkel nagyon könnyű azonosulni, legalábbis nekem mindenképp, mivel teljes mértékben át tudom élni azokat a szövegeket, amiket éppen énekelek. Szeretem a keserveseket, azok népi balladák, amik lassú tempójúak, és minden bánatát kiénekelheti bennük az ember, miközben gyönyörű dallamokkal és szövegekkel találkozik. Nem azért szeretem ezeket, mert én magam annyira bánatos lennék, hanem inkább azért, mert nagyon megfog egyrészt a szövegük, másrészt pedig az a mód, ahogyan kifejezik az érzéseket. 
Ezeket hol lehet bemutatni, hova szeretsz menni? 
– Elsősorban a különféle fellépéseken és versenyeken. A Szólj síp, szólj! volt az első olyan vetélkedő, amelyre elmentem, majd később Magyarországnak is szinte minden tájára eljutottam, végigjártam a KÓTÁT, valamint Vajdaságban is minden létező versenyen részt vettem. A fellépések itthon is és Magyarországon is érdekesek számomra. A szüleim nagyon sokat segítenek az eljutásban, a szervezésben és mindenben mellettem állnak, amiért rendkívül hálás vagyok nekik. Az ő segítségükkel, biztatásukkal tudok egyre előrébb és előrébb jutni. Ők azok, akik folyamatosan ösztönöztek, hogy ne álljak meg ezen az úton, hanem menjek mindig tovább és tovább. 
Van egy jelentős rokoni szál is, igaz? 
– Anyai ágon az ükapám foglalkozott a népi hagyományokkal. Gyarmat Györgynek hívták, és több dallamot is felgyűjtöttek tőle, amiket ő énekelt. Ő egy juhászember volt, az 1900-as évek elején született. Rengeteget vándorolt, és közben énekelt. Nagyon erős hangja volt, és nagyon szeretett is énekelni, Kiss Lajos gyűjtésében vannak felgyűjtve az énekei, a hanganyag pedig a vajdasági hangarchívumban található meg online. A könyvben viszont le vannak jegyezve a szövegek és a kották is. Nagyon jó érzés volt őt hallgatni, szerintem a hangerősségünk hasonló, mert neki se volt szüksége mikrofonra, hogy betöltse az egész teret, és én is igyekszem mellőzni a mikrofon használatát. 
Felütötted a könyvet, meghallgattad a hanganyagot, és az összeset végigénekelted? 
– Átnéztem, hogy milyen dalokat énekelt, azok közül kiválogattunk jó néhányat az énektanárommal, Fábri Ivánovics Tündével, akivel ezt követően összeállítottunk egy Ükapémé című dalcsokrot. 
Mennyi időt töltesz egy nap énekléssel? 
– Nem szoktam mérni az időt, de talán nem túlzás azt állítani, hogy szinte az egész napom énekléssel telik. Amikor valami mást csinálok, akkor is dallikázom közben. Például az ékszerkészítés közben is. Amikor van szabadidőm, akkor ékszereket készítek. Hajtűket, csatokat, hajráfokat, láncokat, fülbevalókat, gyűrűket, karcsatokat és egyéb hasonló dolgokat. Ezeket a különféle kézműves vásárokban, valamint az interneten is meg lehet nézni és vásárolni. Vannak üveglencsés technikával készült ékszereim, valamint műgyantásak és műbőrösek is. Igyekszem a saját stílusomat belevinni az ékszereimbe, amelyeket az érzéseim alapján készítek el. 
Igyekszik a saját stílusát belevinni az ékszereibe, fotó: Gergely Árpád 
Mivel szeretnél foglalkozni az elkövetkezendőkben? 
– Mindenképp szeretnék tovább tanulni, terveim szerint a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia népi ének és népi hegedű szakára iratkozom majd. Szeretnék tanár is lenni, valamint előadóművész is, és a kettőt párhuzamosan csinálni. A tanulmányaimat tehát Magyarországon tervezem folytatni, azután azonban, ha szükség lenne rá, akkor itthon is szívesen vállalnám, hogy tanítsak. 
Luca életének főbb mozzanatai 
Tillinkó Luca kiskora óta rajong a népzenéért, már nyolcévesen népi ének- és hegedűoktatásra járt. Tanulmányait a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolában végezte, majd a zene iránti elhivatottságának köszönhetően a Szabadkai Zeneiskolában folytatta tanulmányait zenei előadó-klasszikus hegedű szakon. Magántanulóként a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának népi énekes növendéke. Hetente népzenei órákon vesz részt, ahol népi hegedülést tanul Csonka Ferenctől, a Népművészet Ifjú Mestere, Halmos Béla-vándordíjas és Bonis Bona-díjas hegedűprímástól. Részt vesz népzenei képzéseken és táborokban Vajdaság- és Magyarország-szerte, ahol kiváló előadóktól tanulhat. Az elsajátított tudást fellépéseken, versenyeken és népzenei találkozókon mutatja be a Kárpát-medence minden szegletében. 
A szakmai zsűri öt alkalommal KÓTA Aranypáva-díjjal tüntette ki, valamint 2023-ban elnyerte a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége KÓTA Aranypáva-nagydíját is, ami a legmagasabb fokozat a KÓTA minősítő rendszerében. A 35. Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedő legjobb énekes előadójának választották, a Mesterek és Tanítványok pályázaton példás minősítést ért el felkészítő tanárával, Berec Csizmadia Annával, a Vajdasági Tehetség Gálán Kistehetség Díjban részesült. 
2023-ban először vett részt Magyarországon az Országos Népzenei Versenyen, ahol az ország harminc alapfokú művészeti iskolája népzeneoktatási tanszakainak növendékei mutatkoztak be a szakmai zsűri előtt, amely I. díjjal jutalmazta és a gálán szerepelhetett. Magyarországon fellépett már a Budai Fonóban, a Papp László Sportarénában, Ópusztaszeren, a Magyarok Országos Gyűlésén, Budapesten, az Innovációs és Kulturális Minisztériumban stb. 
Büszke szülőfalujára és hazájára. Büszke ükapjára, Gyarmat Györgyre, aki megannyi népdalt felénekelt a gyűjtésekben. Népi előadóként célja a népzene megszerettetése, ugyanakkor a hétköznapokba is igyekszik néphagyományt csempészni különleges ékszerei által. (Részlet Tillinkó Luca méltatásából)