Oumar Guikiné jól érzi magát a Tisza mentén. 
Magyarkanizsa község tizenhárom településének lakói folyamatos orvosi ellátásban részesülhetnek, amikor arra szükség van. Az egészségügy azonban nem ritkán ütközik nehézségekbe, főleg annak következtében, hogy napjainkban egyre kevesebben választják az orvosi hivatást, illetve egyre többen vállalnak máshol munkát. Ennek ellenére folyamatosan küzdenek azért, hogy mindenki megfelelő kezelést kapjon. 
A magyarkanizsai egészségházban folyton arról adunk hírt, hogy új eszközökkel gazdagodik, és a falvakra is kellő figyelmet igyekeznek fordítani. A legjobb azonban talán az lenne, ha változó világunk a régi hagyományokból is meg tudna tartani néhány dolgot, így például azt is, ha a helyi orvos tényleg környékbeli lenne, és ahogyan annak idején, több generáción át ismerné a családokat, akár örökletes betegségeiket is. Napjainkban azonban annak is örülünk, ha időben bejutunk egy-egy vizsgálatra, és nem kell horribilis összeget kifizetni magánúton. 
Gyólay Karolinától, a Magyarkanizsai Egészségház igazgatónőjétől megtudtuk, hogy jelenleg egy híján megvan a kellő számú szakember a községben. Elmondása szerint a fiatalok számára nem túlzottan vonzó az, hogy falusi orvosok legyenek, és bár kivételek természetesen mindig akadnak, a legtöbben inkább ott vállalnak munkát, akár ingyen is, amelyik nagyvárosban befejezték az egyetemet. Ezt csak úgy tudják áthidalni, hogy olyan orvosokat is alkalmaznak, akik nem a községből indultak el az orvosi pályára. Napjainkban tíz településen van egészségügyi ellátás a Magyarkanizsai Egészségház keretein belül. Összesen tizenkét orvos dolgozik – közülük nyolc magyar anyanyelvű – továbbá két gyerekgyógyász, két nőgyógyász, öt mentős orvos, négy szakorvos, egy orvos szakosításon, egy pedig szülési szabadságon van. Rajtuk kívül egy pszichiáter és egy pszichológus is várja a gyógyulni vágyókat. 
Horgoson, az egyik legnagyobb Magyarkanizsa községbeli településen sem volt egyszerű megteremteni az ahhoz szükséges feltételeket, hogy a folyamatos ellátás zavartalanul működhessen, ám a közelmúltban ez is megoldódott, egy magyar anyanyelvű doktornő, valamint egy Maliról származó, Belgrádban tanult orvos, Oumar Guikiné rendel. A fiatal orvos azóta megszokta Horgost, valószínűleg őt is a horgosiak, és legjobb tudása szerint gyógyít a faluban.   
Beszélgetésünk egy szerb anyanyelvűnek minden bizonnyal megmosolyogtató lett volna, hiszen egyikünknek sem anyanyelve a szerb, mégis azon a nyelven kommunikáltunk egymással. Rögtön az elején tisztáztuk, hogy igyekezni fogunk, és a végén már azon viccelődtünk, hogy milyen jól megértettük egymást. Egészen a gyermekkortól indultunk az emlékek felidézésével. 
Oumar Guikiné Maliról származik, ott töltötte gyermekkorát. A nyugat-afrikai államban három faluban is laktak, ugyanis az édesapja agrármérnök, és a munkája különböző helyszínekre szólította, ahova természetesen a család is követte őt. Tizenkét hivatalos nyelv van Maliban, és több mint húsz nyelvjárás – az ő anyanyelve a szoninke, ha jól értettem – és olyan egzotikus ételek, mint például a főzőbanán, ami ropogósra sütve a legfinomabb. Egyebek mellett ezekről is mesélt készségesen, barátságosan és alázattal Oumar, aki jelenleg Horgoson orvos. 
– Nagyon szép emlékeim vannak a gyermekkoromból, hiszen három különböző faluban telt, és megannyi élményt őrzök onnan a szívemben. Édesapám agrármérnök, és az ő munkahelyei miatt többször is költöznünk kellett, ám ez nem okozott különösebb problémát, sőt mind-mind csak hozzátett a szép gyermekkorhoz – mesélte az orvos, aki arra is kitért, hogy nagyon szerette az ott töltött időszakot, csakúgy, mint a testvérei. 
– Öten vagyunk testvérek, és mindannyian nagyon szeretjük Malit. Édesanyám háziasszony, két fivérem tanítóként dolgozik, az idősebb jogász, a nővérem pedig férjhez ment Kongóba és ott él a férjével. A falvak nem olyanok, mint errefelé, nincsenek olyan jól kiépítve, ugyanakkor sokkal többet mutatnak meg a természetből, mint itt. Sokkal több gyerek játszik kint, ők a szabadidejüket jobbára a természetben töltik, ahol együtt játszanak, együtt szórakoznak. Az én legszebb élményeim közé tartozik egyebek mellett az is, hogy gyerekekként gyakran összegyűltünk és fociztunk, izgalmasabbnál izgalmasabb focimeccseket szerveztünk – magyarázta Oumar. 
A fiatalok kezében valószínűleg vajmi keveset jár számítógép és telefon, mint ahogyan egykor nálunk sem voltak ennyire elterjedtek, ez azonban nem is biztos, hogy baj, hiszen ilyen módon sokkal természetközelibb életet élhetnek az emberek. 
– Sok növény van arrafelé, és vannak köztük olyanok is, amelyek hasonlóak az itteniekhez. A trópusi éghajlat miatt azonban természetesen másfajták is vannak, köztük olyanok is, amik itt nem igazán ismertek, vagy csupán a boltokban lehet hozzájuk jutni, mint például a nagy kedvenceim, a mangó és a papaya – mesélte mosolyogva a doktor, aki a gimnáziumot Maliban fejezte, biológia szakon. 
– Az oktatás jól működik, az állami költségvetés terhére tanultam, és elmondhatom, hogy azok is igen szép évek voltak az életemben. Azt követően pedig kínálkozott az alkalom, hogy megpályázzak egy külföldi ösztöndíjat. Nem kifejezetten Szerbiába szerettem volna jönni, ám az állami ösztöndíj lehetővé tette, hogy külföldön tanuljunk, és mindenképpen szerettem volna élni ezzel a lehetőséggel. Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Oroszország is szerepelt a listán, ahová be lehetett nyújtani a pályázatot, és mivel én francia nyelven tanultam, elsősorban olyan külföldi országba szerettem volna menni, ahol ezen a nyelven tudok boldogulni. Szerbiát a harmadik lehetséges pontként jelöltem meg, és az sikerült – mesélte Oumar, aki ezt egyáltalán nem bánta meg, ugyanis jelenleg is itt él. 
Igaz, most már nem Belgrádban, hanem Magyarkanizsán, és Horgoson dolgozik, Törökkanizsára pedig focizni jár át. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen jól feltalálta magát az új környezetben. Az egyetemi évekről is ugyanolyan mosolygósan mesélt, mint az otthonában eltöltött évekről. 
– Nagybátyám ösztönzésére került be Szerbia a lehetséges helyek közé, ő többet tudott róla, mint én, habár emlékeimben él, hogy tanultunk az iskolában Jugoszláviáról. Amikor értesítettek, hogy Szerbiában lehetek ösztöndíjas, örültem, hogy tovább tanulhatok, ám amikor eljött a családtól való elválás ideje, az mindannyiunk számára nagyon nehéz volt. Tanulhattam volna a saját hazámban is, az ösztöndíj azonban mindenféle tekintetben jó lehetőségnek bizonyult, ráadásul más térséget is megismerhettem általa a miénken kívül. Nem is akármilyet, nem is akármilyen messze – mondta az orvos, akinek mintegy tizenhét órát kell utaznia, ha meg akarja látogatni a családját Malin. 
– Amikor Belgrádba érkeztünk, nyolc hónapig kizárólag a nyelvet tanultuk öt másik társammal. Egy hónappal az első évfolyam megkezdése előtt pedig genetika-, biológia-, kémia- és latin-felzárkóztatás folyt, utána kezdhettem meg a tanulmányaimat Belgrádban az Orvostudományi Egyetemen, ami anyanyelven sem könnyű, én pedig úgy érkeztem ide, hogy semmit nem tudtam szerbül. Nehéz volt, ám 2011 óta azért csak sikerült belejönni – magyarázta Oumar, aki elmondta azt is, hogy az első három évben igencsak sokat kellett használnia a Google Translate-et, hogy egy oldalnyi tananyagot megértsen és megtanuljon. 
– Az egyetemen sokat segítettek az évfolyamtársaim, a Maliról velem együtt érkezett egyetemisták más szakokon tanultak, de együtt laktunk. Belgrád szép város, hatalmas tömeggel, ami kicsit szokatlan volt. A kultúra is más, az éghajlat is. Nálunk javarészt sivatag van, a lakosság többsége a központban és délen él. Én délről jövök. A klímát is megszoktam most már, kezdetben azonban nagyon furcsa volt. Nálunk nincs tél. Itt láttam először havat. Emlékszem, felkeltem és az ablakra tapasztottam az arcom, úgy néztem a számomra érdekes és előtte soha nem tapasztalt látványt. Nálunk a szél az, ami veszélyes. Olyan erővel tud fújni a száraz szél, ami a bőrnek is árt – mesélte a doktor, aki bár szerette Belgrádot, az éjszakai bulik helyett inkább a sétákat és a tanulást választotta, csakúgy, mint otthon. Mosolyogva mondta, hogy ha a lányokkal lett volna elfoglalva, a tanulmányaiból nem lett volna semmi, neki pedig az volt a célja, hogy befejezze az orvosit. 
– Amint befejeztem a tanulmányaimat, kezdetét vette a fél év kötelező gyakorlat, majd kicsit hazamentem pihenni és jelentkeztem az orvosdoktori tanulmányaimra. Ekkor jelent meg az ajánlat a magyarkanizsai munkára. Két kollégám korábban Törökkanizsán dolgozott, és tőlük már hallottam erről a környékről, így nem volt teljesen ismeretlen számomra. Horgoson álltam munkába és azóta is ott dolgozom. Szeretek ott lenni, és azzal sincs nagy probléma, ha a páciens nem ért szerbül, mert a nővérek nagyon segítőkészek és magukra vállalják a tolmács szerepét is. Sok páciensem van – mondta örömmel az orvos, aki azt is kifejtette, hogy tapasztalatai szerint a mi környékünkön a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák a legtöbb problémák az embereknek. Kérdésünkre válaszolva, hogy mi a különbség az ő hazájában és Szerbiában a megbetegedések között, kifejtette, hogy a betegségek jórészt ugyanazok, csak itt sokkal több a szívbeteg, aminek okai valószínűleg a zsíros étrendben és a mozgásszegény életmódban keresendők. 
– A zsíros ételek csökkentésével, több fizikai aktivitással már jelentős eredményeket lehetne elérni – hangsúlyozta az orvos, aki szívesen emlékszik vissza arra, hogy Horgoson már a halál torkából is sikerült neki visszahoznia egy páciensét, hiszen ezért is szeretett volna mindig is orvos lenni. 
– Most Magyarkanizsán élek egy kolléganőmmel, aki szintén külföldi ösztöndíjas volt. A munka, a tanulás, az olvasás tölti ki az életemet. A téli időszakban nem szívesen sétálgattam, még mindig hideg számomra az itteni tél, de ahogy melegszik az idő, egyre szívesebben fedezem fel a környéket, vagy megyek futballozni Törökkanizsára. Szeretek főzni is. A vallásom miatt disznóhúst nem eszem, magamnak készítem az ebédet, amit itteni zöldségekből, gyümölcsökből is szépen meg lehet oldani, de nagyon szeretem a bárány- és a borjúhúst is – mesélte lelkesen Oumar, akitől a tervei felől is érdeklődtünk. 
– Szeretném befejezni a tanulmányaimat és szeretnék minél több tapasztalatot gyűjteni, hogy minél több embert meggyógyíthassak. Egyelőre itt tervezem folytatni az életemet, idős koromra azonban majd haza szeretnék menni. December végén voltam otthon, tizenhét órát utaztam átszállással együtt. Minden családtagom örömmel várt, és nagyon jó volt újra a szülők és gyerekek ölelésében lenni. Jómagam is szeretnék majd családot alapítani, csak először meg kell találnom azt a hölgyet, akivel leélhetem az életemet. Úgy látom, Magyarkanizsán nagyon kevés fiatal van, sokkal több az idősebb személy, de sosem lehet tudni, lehet, hogy épp itt találom meg életem párját, akivel legalább öt gyermeket szeretnék – mondta Oumar, hozzátéve, náluk a nagy család legalább nyolc gyereknél kezdődik. 
Bővebben: