Magyarország belgrádi nagykövete Magyarkanizsán

2016.11.10.
 

A magyar nagykövet november 8-án Magyarkanizsára látogatott, ahol mintegy egyórás beszélgetést folytatott Fejsztámer Róbert polgármesterrel és munkatársaival. Ezt követően vendéglátói kíséretében dr. Pintér Attila meglátogatott két családot, amelyek más-más vonatkozásban, de a Prosperitati Alapítvány pályázati eszközeiből valósítottak meg jelentős beruházásokat, majd megtekintette a fejlesztés alatt álló magyarkanizsai vásárteret, amely tavalyi magyarkanizsai látogatása idején még ideiglenes migráns-pihenőközpontként működött. A nagykövet és a polgármester a vásártéri látogatás végén tartott helyszíni sajtótájékoztatójukon számolt be megbeszéléseikről.

„Egyrészt régi ismeretségünket és kapcsolatunkat jöttem felfrissíteni, és egyben gratulálni polgármester úrnak megválasztásához, amivel ez a kapcsolat új minőséget kapott.” - nyilatkozta dr. Pintér Attila. „Emellett áttekintettük a település helyzetét, foglalkoztunk a községet tavaly méltatlanul sújtó migránsválsággal, beszélgetésünk túlnyomó részét azonban a gazdasági együttműködésnek szenteltük. Tájékozódtam azokról az intézkedésekről, amelyeket az önkormányzat tett a befektetők felkutatása és idevonzása érdekében, amelyekkel javítani tudná a szerbiai viszonylatban nem rossznak számító községi munkanélküliségi adatokat. Beszéltünk arról is, hogy milyen lehetőségek vannak a különböző magyarországi szervezetekkel való további együttműködésnek, gondolok itt a gazdasági kamarákra, a Magyar Nemzeti Kereskedőházra és a különböző tárcákra. Ezen kívül a polgármester két olyan családdal is megismertetett, akik a Prosperitati Alapítványnál nyertek támogatást elképzeléseik megvalósítására. Én úgy gondolom, hogy mindkét család megérdemelte ezt a támogatást. Az egyik egy mezőgazdasági vállalkozó volt, a másik egy többgyermekes család, akiknek az egyik fő célja az, hogy helyben maradjanak és helyben boldoguljanak. Látogatásomat itt, a vásártéren fejezem be, ahol a tavalyi, szörnyű állapotokhoz képest most megnyugtató látvány fogadott. Az akkori magyarkanizsai vezetés akkor is minden tőle telhetőt megtett, hogy valamilyen szinten kezelni tudja a migránsáradatot, annak már-már teljes elmúltával pedig azt látom, hogy a jelenlegi vezetés folytatni tudja mindazt, amit elődeik elképzeltek, a vásártér pedig még szebb és rendezettebb formában visszakapja eredeti funkcióját” mondta a nagykövet.

„Nem csak a gazdasági együttműködésről és a Prosperitati Alapítványon keresztül megvalósuló magyar állami támogatásokról, hanem a migránsválság jelenlegi állásáról is beszélgettünk nagykövet úrral, és most is megállapítottuk, hogy pillanatnyilag mi állunk itt egyféle védvonalként a magyar határnál, mint egy olyan község, amelynek területéhez tartozik az ország legnagyobb határátkelője, Horgos is, ahol még mindig tartózkodnak illegális bevándorlók.” - hallottuk Fejsztámer Róbert polgármestertől. „A gazdasági együttműködés fejlesztési lehetőségei arra vezethetők vissza, hogy a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, de a belgrádi Magyar Nagykövetség munkatársai is már hosszabb ideje folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyarországi vállalkozók minél jobban megismerjék a szerbiai, a vajdasági, ezen belül a magyarkanizsai befektetési és együttműködési lehetőségeket. Elsősorban azért, hogy mintegy hidat képezzenek a mi vállalkozóink és a magyar vállalkozók között. Egy kicsit változtat az eddigi állapotokon az, hogy már mindkét oldalon megjelent a munkaerőhiány. Nálunk például a kettős állampolgárság kínálta lehetőségek és a fokozott elvándorlás eredményezi azt, hogy egyre nehezebben tudjuk betölteni még azokat a munkahelyeket is, amelyek eddig is léteztek a községben, Magyarországon pedig a Nyugatra való kivándorlás hozta ugyanezt az eredményt. Ezért valójában már arról beszélgettünk találkozónk második felében, hogy hogyan tudnánk a káderproblémákra megoldást találni. Így a gazdasági együttműködés mellett szóba került az oktatási rendszernek, no nem a reformja, mert az nem ránk tartozik, hanem az, hogy megpróbáljunk valamilyen formában hidat találni a vállalkozók és az oktatási intézmények között és létrehozni az együttműködést a felnőttképzés területén. Ezek nem tartoznak közvetlenül a befektetésekhez, de nagyban meghatározzák a vállalkozók mozgásterét.”

Bővebben:


Magyarország belgrádi nagykövete Magyarkanizsán

Támogatással itthon is lehet boldogulni

Magyarkanizsára látogatott Magyarország belgrádi nagykövete

Magyarország belgrádi nagykövete Magyarkanizsán

Városunkban járt dr. Pintér Attila nagykövet


Nagyköveti szintű megbeszélések Magyarkanizsán



Fotó: Puskás Károly építészmérnök