Az aradi vértanúkra emlékeztek Magyarkanizsán

Az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegtek október 6-án, délután a magyarkanizsai önkormányzat szervezésében a Nagytemetőben. 

A megemlékezésen elhangzott, hogy 1849-ben német, osztrák, szerb, horvát és örmény tisztek, mindnyájan a honvéd hadsereg tisztjei, összefogásban és egyetértésben, egy cél érdekében vállalták a harcot és a kivégzést. Az aradi tizenhárom mártírhalála jelképpé vált, s 172 év után is parancsoló erővel bír, hiszen ha mi, kései utódok nem tartjuk tiszteletben a nemzetet, nem teszünk a megmaradásáért, fennmaradásáért, egységéért és fejlődéséért, akkor az ő áldozatuk semmit sem ért. Miért haltak meg ők, ha a nemzet idejét múlt? 

A megemlékezés elején Palatinus István plébános tartott alkalmi szertartást kiemelve, hogy az örök eszmék és igazságok mindig kötelezték az embereket a megemlékezésre, s most mi is ezt tesszük. Vannak vértanúk, akiket az egyház ősidőktől fogva tisztel, s vannak vértanúk, akik a nemzet emlékezetében maradnak meg örökre. 

Kávai Szabolcs történelemtanár minden évben egy-egy kivégzettre emlékezik október 6-án. Idén Török Ignác életét mutatta be. Kiemelte, hogy Török Ignác már huszonegy évesen hadnagyi rangban szolgált a császári hadseregben. Később a nemesi testőrség tagjaként tanított a hadmérnöki akadémián. Tanítványai közé tartozott Klapka György és Görgei Artúr is, a későbbi szabadságharc két kiváló hadvezére is. Mint hadvezér és stratéga először 1849 elején kapott fontos feladatot. A komáromi vár addigi parancsnoka, Majtényi az erődöt át akarta adni az osztrákoknak. Ekkor a magyar kormányhoz hű tisztek leváltották a kishitű várparancsnokot és a rangidős Török Ignácot bízták meg a védelem megszervezésével. Ő ezt a feladatot sikeresen teljesítette. A borúlátó jóslatok szerint Komárom csak nyolc napig lett volna képes ellenállni az osztrák túlerővel szemben, de ezt a kiváló hadmérnök és stratéga megcáfolta. Több mint négy hónapon keresztül, a győzelmes tavaszi hadjáratig kitartottak a védők, amikor is az ostromlók visszavonultak. 1849 májusától a szabadságharc bukásáig az országban folyó erődítési munkálatokat irányította. A szabadságharc utolsó napjaiban ő irányította a szegedi sánc építési munkálatait. A világosi fegyverletétel után az oroszok kiadták az osztrákoknak és 12 társával együtt őt is hadbíróság elé állították. Az ítélőszék előtt tetteit hazaszeretetével és magyarságával magyarázta. Hatodikként végezték ki. Utolsó mondata így hangzott: „Nemsokára Isten ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig őt szolgáltam.” 

Az egyházi szertartás és az alkalmi beszéd után megkoszorúzták az 1848-as emlékhelyet, ahol az önkormányzat nevében Fejsztámer Róbert polgármester és Pletikoszity Tibor, a VMSZ községi frakcióvezetője koszorúzott, majd Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében Ferhan Alida, az MNT nevében Bajusz Koncz Ágnes, a VMSZ nevében pedig Lackó Róbert és Csikós László. Koszorúztak továbbá a helyi óvoda és általános iskola, illetve a helyi közösség képviselői. A megemlékezésen közreműködött a Cifraszűr vegyes kórus. 

Bővebben: