Feladatunk az emlékezés

Az 1944/45-ös magyarellenes atrocitások ártatlan áldozataira emlékeztek a magyarkanizsai Nagytemetőben halottak napján, és ezzel zárult a községbeli megemlékezések sora. A jelöletlen tömegsírokban nyugvók tiszteletére állított emlékműnél rótták le kegyeletüket és helyezték el koszorúikat az egybegyűltek, akiket Bodnár Ivett a magyarkanizsai önkormányzat munkatársa köszöntött. Mint mondta, feladatunk, hogy ne felejtsük el az áldozatokat, hiszen nincs sírjuk és a mi kötelességünk halottak napján emlékezni rájuk. Hozzátette, hogy a megtorlások során elkövetett bűntetteket évtizedekig nem lehetett kutatni, de beszélni sem volt róla ildomos.
– Nekünk ma élőknek viszont lelkiismereti kötelességünk és egyik legfontosabb feladatunk a megemlékezés, a történelmi tudás átadása, mely fájó lehet ugyan, de az egyedüli eszköz annak érdekében, hogy a szörnyűségek ne ismétlődjenek meg – mondta.
A síremléknél Magyar Zsolt káplán atya tartott az alkalomhoz illő szertartást, majd dr. Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke beszédet mondott. Elmondta, hogy 80 évvel ezelőtti sötét napokra emlékezünk, amikor iszonyú kegyetlenséggel folyt a magyar irtás ezen a vidéken. Rámutatott arra, hogy Magyarkanizsa lakossága is megszenvedte az impériumváltást.
– Az akkori hatalom emberi szabták meg kiket kell összeszedni a helyi magyarok közül a városháza pincéjében. A begyűjtött emberek egy részét a pincében megkínozták, őket éjszakánként hordták ki a Tisza-menti erdőbe, ahol a tetemeiket tömegsírokba tették. Az ilyen szállítmányok mindennaposak voltak, ezért a sírt be sem temették, csak mésszel öntötték le a holtesteket. Olyan áldozatok is voltak, akiket élve hajtottak az erdőbe és ott lőtték agyon őket. Ezek a gyilkosságok mindenféle bírósági ítélet nélkül folytak. A törvénytelenül likvidáltakat a partizán hatalom háborús bűnössé nyilvánította, akikről 50 évig beszélni sem volt szabad. Öt évtizeden keresztül az elkövetők voltak a jó, mi pedig a rossz oldalon, legalábbis a régi történelemkönyvek szerint. 2013-ban megtörtént az áttörés, azóta áll egy emlékmű Csúrogon, ami azt hirdeti, hogy áldozat és áldozat között nincs különbség. Mostantól nem szerb vagy magyar áldozatokról beszélünk, hanem áldozatokról. Ennél a mementónál főt hajtott a két államfő és ezután lehetőség nyílt belenézni a majdnem 70 évig titkosított iratokba – fogalmazott dr. Forró Lajos.
A kutató örömének is hangot adott, hogy az 1944/45-ös események ma már részét képezik az emlékező kultúránknak és nem kell küzdenünk azért, hogy megemlékezhessünk. Hozzátette, hogy ma méltó körülmények között tudunk megemlékezni a meggyilkolt honfitársainkról.
A beszéd után a megjelentek megkoszorúzták az emlékművet és az első világháborús katonasírokat is.
Az eseményen részt vett Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, Balogh György, a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja, Újvári Zsombor, a magyarkanizsai KKT elnöke, valamint a község vezetősége.
Bővebben: