Szerbiában január 23-a és 29-e között tartják a méhnyakrák-megelőzés hetét. Ennek kapcsán az egészségügyi intézményekben tájékoztató előadásokat tartanak a nőknek azzal a célzattal, hogy kortól függetlenül valamennyien megértsék: rendszeres szűréssel ma már eredményesen lehet védekezni a méhnyakrák ellen.
A magyarkanizsai Egészségházban január 24-én délelőtt megtartott akción elsőként Gyólay Karolina, az intézmény megbízott igazgatója szólt a megjelent hölgyekhez, és igen lesújtó számadatokkal támasztotta alá a szűrővizsgálatok fontosságát. Elmondta, hogy Szerbiában évente 1.250 nő betegszik meg méhnyakrákban és 480 meg is hal közülük. Ennek elsődleges oka, hogy a nők nagy hányada nem törődik a megelőzéssel, így a betegség megjelenését már csak a tünetek jelentkezése után diagnosztizálják náluk. Magyarkanizsán minden időben lehetőség van a szűrővizsgálat elvégzésére, a közegészségügyi intézet jóvoltából pedig már vakcinázzák a 12-13 éves lányokat is, hogy megakadályozzák a méhnyakrákot 99 százalékban okozó HPV-vírusnak a szervezetükbe jutását.
Az igazgatónőt követően Alexa Klára védőnő ismertette a hölgyekkel a vizsgálatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, majd kiosztotta nekik azokat az ismeretterjesztő brossúrákat, amelyek erre az alkalomra készültek. És valóban csak ennyi, szégyenkezni, félni nem kell a nőknek, erősítette meg a szakorvos is. Félni akkor kell, ha elhanyagoltuk egészségünket és megjelent a betegség. Az egészségház a mai akciójával éppen ezekre kívánta felhívni a nők figyelmét. Jőjjenek, amíg nem késő! A méhnyakrák kialakulása ugyanis elég hosszadalmas folyamat, 10-15 évig is eltarthat, a szakorvosnak tehát van ideje időben felfedezni, ha a nők is úgy akarják és eljönnek a nőgyógyászati vizsgálatokra, hallottuk dr. Szabó Elvira nőgyógyásztól.
Bővebben:
Letöltés: Ma már egyetlen nőnek sem kellene belehalnia ebbe a betegségbe
Tájékoztató előadás a méhnyakrákról
A méhnyakrák elleni küzdelem világhete
A méhnyakrák megelőző hete
|